Kövess minket

Hiphop

Bocsánatot kért az iskolaigazgató, aki Dr. Dre-hez hasonlította a diákjait

Megosztva

Ülősztrájkot tartottak a texasi Oak Ride Gimnázium diákjai, miután az iskolaigazgató egy tematikus nap során azt mondta nekik, hogy rossz színben tüntetik fel az intézményt, amiért „úgy pózolnak, mint Dr. Dre„. A kijelentést nem bóknak szánta, állítják a diákok.

Az Oak Ride diákjai ’90-es évek nosztalgia napot tartottak a suliban, ennek megfelelően az évtizedre jellemző ruhákba öltöztek. Ezt tette szóvá az igazgató, Anthony LiVechhi, egy videó tanúsága szerint arról beszélt, hogy frusztráló és megalázó ez a helyzet, mivel a diákok lejáratják az iskolát azzal, hogy úgy pózolnak, mint Dr. Dre a ’90-es években. Egyes diákok elmondása szerint LiVechhi azt is mondta, hogy bűnözőknek néznek ki.

Az igazgató szavai nagy felháborodást keltettek az érintett diákoknál és azok szüleinél, napokkal később 100 diák ülősztrájkot tartott az iskola aulájában, mivel szerintük LiVechhi rasszista megjegyzéseket tett. Az eset végül az igazgató bocsánatkérésével zárult, mint elmondta, az ominózus mondatokat soha nem szabadott volna kimondania, és mindannyiukat nagyon szereti, ezért elnézést kér.

Dr. Dre eközben Amerika legnézettebb TV-s eseményének, a Super Bowl félidei showjának lesz a főfellépője.

(Complex)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés