Kövess minket

Hiphop

NBA YoungBoy félmillió dollár ellenében elhagyhatta a börtönt

Megosztva

Hosszú húzavona után megengedték YoungBoy Never Broke Again-nek, hogy óvadék ellenében elhagyhassa a börtönt.

A Baton Rouge-i rappert március végén tartóztatták le Los Angelesben, egy kisebb hajsza után. Egy tavaly szeptemberi louisianai razzia során való lebukása miatt keresték. Akkor drogot és két lőfegyvert találtak nála egy klipforgatás alkalmával, utóbbiakat a büntetett előélete miatt eleve nem hordhatott volna magánál. NBA Youngboy ügyvédje szerint nem a védencéhez tartoztak a pisztolyok, de elvileg megtalálták a rapper ujjlenyomatát a fegyvereken. A bíróság jó ideig szigorú volt, többször is elutasították YoungBoy óvadékkérelmét, de most végül 500 ezer dollár ellenében ellengedték, igaz csak házi őrizetbe, ahol meg kell várnia a tárgyalásának időpontját.

YoungBoy egy Utah államban található házban húzza meg magát, ahol nyomkövetőt kell viselnie, limitálva van, hogy hány vendéget fogadhat, azokat is csak napközben, és drogokat sem fogyaszthat, miközben fizetnie kell a megfigyelésének költségét. Cserébe viszont nyugodtan készíthet zenéket, a kiadója pedig máris felépített egy profi stúdiót a házban, így aztán dolgozhat a megjelenésekor listavezető Sincerely, Kentrell című albuma folytatásán.

(XXL)

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Felmentették NBA YoungBoy-t a tiltott fegyvertartási ügyében – Off Media

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés