Kövess minket

Hiphop

Édesanyja elvesztéséről, és Eminemhez címzett bocsánatkéréséről is beszélt Snoop Dogg

Megosztva

Snoop Dogg a Breakfast Club című rádióműsorban vendégeskedett, ahol többek közt szóba jött a Def Jam kiadónál betöltött új pozíciója, édesanyja halála, valamint az a mikro-beef is, mely közte és Eminem között zajlott még tavaly.

A hamarosan új albummal jelentkező rapper elmondta, hogy nagyon hiányzott neki a Def Jam Records korábbi misztikuma, amit kreatív vezetőként szeretne visszahozni. „A Def Jam volt az egyetlen kiadó, akivel anno a Death Row Records-cal versengtünk. Ők voltak a megtestesítője a hiphop zenének. Úgy érzem, hogy még rengeteg minden van bennem, amit tudnak hasznosítani a kiadónál, információ, bölcsesség, útmutatás, ezekkel tudom segíteni az ottani előadókat” – mondta.

Természetesen szóba jött Snoop nemrég megélt tragédiája is, ugyanis napokkal ezelőtt veszítette el az édesanyját. Elmondása szerint majdnem lemondta az aznapi koncertjét, mikor megtudta a hírt, de aztán arra gondolt, hogy az anyja is azt szeretné, hogy menjen tovább, és csinálja azt, amiben a legjobb. Aznapi fellépésén a „Stand By Me” című dallal zárt, amiben van egy sor, hogy „nem fogok sírni„, ennél a pontnál levette a szemüvegét, és habár a szívében érezte, hogy sírni akar, mégsem tette. Snoop hozzátette, hogy rengeteg támogató üzenetet kapott és nagyon összetart a családja a gyászban, egyben kiemelte, hogy szinte az összes jó tulajdonságát, az életörömöt, humort, mind az anyjától örökölte.

Snoop Dogg érintette pár mondatra az Eminem és közte kialakult rövid ellentétet is, ami azután pörgött fel, hogy a kaliforniai előadó pont ugyanebben a műsorban nem sorolta Emet a top 10 legjobb rapper közé. „Imádom Eminemet. Mindketten szeretjük a hiphopot, szóval nálunk ez egy kicsit versengés is. Battle rapperek vagyunk, szóval nem is baj, hogy kicsit felcseszte magát azon, amit mondtam, de ettől még testvérek vagyunk, egy család” – mondta Snoop, aki azért hozzátette, hogy privátban megbeszélték a dolgot, és bocsánatot kért Eminemtől, amiért csak úgy a semmiből „támadta be” a detroiti MC-t a nyilvánosság előtt.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés