Kövess minket

Bulvár

Semmi esélyt nem adnak az orvosok az agyhalott lánynak, aki az Astroworld fesztivál kilencedik áldozata lehet

Megosztva

Frissítés: A család ügyvédje közölte a sajtóval, hogy a lány elhunyt a kórházban, alább az eredeti hír.

Agyhalottnak nyilvánították azt a 22 éves diáklányt, akit a pénteki Astroworld fesztiválról szállították kórházba, súlyos sérülésekkel, miután a feltóduló tömeg összenyomta.

Az ABC 13 Houston beszámolója szerint Bharti Shahani, a Texas A&M Egyetem tanulója az egyike az utolsó három embernek, akik még mindig kórházban vannak a nyolc halálos áldozatot és rengeteg sérültet követelő fesztivál után. A családja a csatornának megerősítette, a lányt gépek tartják életben, agyfunkciókat nem mutat, amióta kórházba került. Az orvosok tájékoztatása szerint Bharti többször is szívrohamot kapott a mentőben.

Az orvosok azt mondják, hogy a nullához közelítenek a túlélési esélyei, amit még a feleségemnek sem mertem elmondani” – mondta Shahani édesapja a helyi TV-nek. „Továbbra is azt mondom, hogy imádkozunk, erre kérem egész Houstont, imádkozzanak a lányunkért, már csak a csodában bízhatunk”

Shahani a kishúgával és az unokatestvérével együtt ment a fesztiválra, de elvesztették egymást, mikor a tömeg elkezdte nyomni őket. Az unokatestvére elmondta, hogy dominóként dőltek egymásra az emberek, az életükért küzdöttek. Bharti valószínűleg hosszú percekig nem kapott levegőt, ezért kerülhetett válságos állapotba.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés