Kövess minket

Hiphop

Agyonlőtték Young Dolph-ot Memphisben

Megosztva

Meghalt a memphisi rap szcéna egyik legismertebb előadója, Young Dolph, miután lelőtték a városában.

A helyi Fox 13 csatornának több rendőrségi forrás is megerősítette, hogy a rappert szerda délután lőtték agyon egy sütis boltba, ahova rendszeresen járt vásárolni. A 36 éves rapper, igazi nevén Adolph Robert Thornton, Jr. besétált a Makeda Butter Cookies boltba, hogy vegyen pár sütit, majd egyszer csak egy autó állt meg a bolt előtt és egy ismeretlen a bolt ablakából több lövést adott le a rapperre. Young Dolph Lamborghinije még a bolt parkolójában állt, mikor a rendőrök megérkeztek.

Young Dolph a memphisi rap szcéna kiemelkedő alakja volt, debütáló nagylemeze, a King of Memphis 2016-ban jelent meg, azóta hat másik stúdióalbumot adott ki, a legutóbbit Key Glock-kal közösen. Zenéi a memphis rap stíluson túl a trap és a gengszter rap között mozogtak.

A rappert már többször megpróbálták eltenni láb alól, 2017-ben például több mint 100 golyót eresztettek a Dolph-ra, de túlélte a támadást, köszönhetően a páncélozott autójának. A rapper ezután egy ideig a „golyóálló” becenevet aggatta magára, még a második nagylemezét is így nevezte el. ’17-ben még vagy kétszer rálőttek, a harmadik támadásban meg is sérült, de abból is felépült. A rapper mostanában többször is arról beszélt, hogy visszavonul a rappeléstől. Young Dolph két gyermeket, egy fiút és egy kislányt hagyott maga mögött.

(Complex, Billboard, TMZ)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés