Kövess minket

Hiphop

Ugyan egy kisebb vagyont kér egy-egy vendég-verzéért Lil Durk, de legalább mindig ad számlát

Megosztva

Közhely, de tényleg mindenkinek megvan a maga ára; pláne igaz ez a globális hiphop szcénára, amely amúgy is dúskál a javakban mostanság. Jó pénzért akár egy totál ismeretlen előadó is összeállhat a legnagyobb nevekkel egy-egy trekkre, persze, ehhez azért tényleg rengeteg pénzre van szükség. És mivel egy éppen induló karriert simán be lehet rúgni egy húzós közreműködővel, sokan élnek is az efféle lehetőséggel.

Néhány napja Lil Durk a Full Send nevezetű podcast műsorban vendégeskedett, ahol arról (is) beszélt, hogy mennyiért vállal featet egy számára ismeretlen, kezdő előadó zenéjében. Nos, „potom” 350 ezer dollár, azaz nagyjából 120 millió forint ellenében.

„Mennyit kérek, ha egyáltalán nem ismerlek? Nem fogok hazudni, 350 ezer dollárt. Ezt egyébként számlákkal is tudom bizonyítani” – mondta, majd hozzátette, csak azoktól nem kér pénzt, akik még nála is ismertebbek. Mindenki más fizet, mint a katonatiszt. Az említett számlákra pedig azért van szükség, mert a chicagói rapper mindenképpen szeretné elkerülni, hogy valaki esetleg valótlanságot állítson, mondjuk később, egy közös számuk kapcsán.

Az érdeklődőknek nincs más dolguk, csak fel kell venniük Durk menedzsmentjével a kapcsolatot, majd a 350 ezer dollár leszurkolása után jöhet cserébe a blokk, na meg a számla, ugyebár. Tisztán, üzleti alapon.

A Full Send teljes adása alább nézhető.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés