Kövess minket

Hiphop

A Tame Impala pszichedelikus dallamai a rap világot is rabul ejtették

Megosztva

Az elmúlt évtizedben az ausztrál rock banda, a Tame Impala nem csak a saját stílusán belül nőtt hatalmasra, de a hiphop körök is meglepő módon a keblükre ölelték. A rapperek rajongásából és utalásaiból szépen lassan hangmintázások, majd személyes kollabok születtek, lássuk is, hogy az idei Sziget vasárnapi főfellépője miként lett a legnagyobb kurrens rapperek egyik kedvenc rock bandája.

A Tame Impala alapvetően egy zenekar, de a fókusz mindig is a frontemberen, a dalokat éneklő, író és producerelő Kevin Parkeren volt. Debütáló lemezüket 2010-ben dobták le, ‘Innerspeaker‘ címmel, hangzásban pedig már akkor egy a ’60-as és ’70-es éveket idéző pszichedelikát gondoltak újra, dallamosabb és könnyebben befogadhatóbb formában. Második nagylemezük, a ‘Lonerism‘ 2012-ben érkezett és sokkal nagyobbat is robbant, részben a „Feels Like We Only Go Backwards” című slágernek, mely a rock burkokat áttörve mainstreamebb rétegeket is elért. Tyler, The Creator egy korai fan volt, a lemez megjelenése utáni hétben Twitteren áradozott az albumról. „Nagyszerű most az élet, mivel megjelent ez a Tame Impla album” – írta akkor.

Tyler akkora rajongó lett, hogy Frank Ocean-nak is ő mutatta meg a bandát, aki szintén totál rákkatant. A „Bimmer” című dalukban Tyler meg is említi a zenekart, Parker pedig viszonozta a lelkesedést, egy interjúban elmondta, hogy csodálja az akkor még létező Odd Future szabadosságát.

Mondhatnánk, hogy innen szinte nem volt megállás. Még a harmadik lemezük megjelenése előtt Kendrick Lamar (‘Backwards‘) és A$AP Rocky (‘Unicorn’) is hangmintázta egy-egy trekkhez a Tame Impala akkori legismertebb trekkjét, utóbbi ráadásul egy belassult chopped and screwed újragondolás volt és talán itt rá is térhetünk, hogy mi volt egyes rapperek számára annyira vonzó a Tame Impala zenéjében.

Nem véletlen, hogy Rocky és Tyler nem mondjuk az Imagine Dragons-t vagy épp a Twenty One Pilots-t választották új kedvenc zenekaruknak. A Tame Impala elszállós pszichedelikája tökéletesen illett az akkori hiphop zenék besztónult vibe-jához, egyáltalán nem tűnt volna ki egy közös playlistben Rocky „Wassup„-ja és az Impala „Lucidity„-je például. Parker saját bevallása szerint is be szokott tépni, mikor a dalait írja, mint egy 2015-ös interjúban elmondta: „Szoktam picit szívni, mikor stúdiózunk. Dalírás közben a fűszívás erősebbé tudja tenni a gondolatokat, mintha felcsavarnák bennem a hangerőt, de mivel a rossz gondolatokat is feljebb tudja tekerni, ezért nem szoktam tépni, ha racionálisan akarok gondolkodni„.

2015-ben megjelent a banda harmadik nagylemeze, a hangmintázások pedig folytatódtak, Rihanna az ANTI című lemezéhez használta fel a banda egyik dalát, neki amúgy SZA mutatta meg a zenéjüket, Rocky duplázott a ‘Sundress‘ című zenével, Maxo Kream is ráugrott egy Impala alapra, ahogy Lil Yachty és Kid Cudi is.

Kanye West hangmintázás helyett inkább megkereste Parkert, hogy dolgozzanak együtt a „ye” lemezen, a frontember állítólag az album megjelenéséig nem tudta, hogy pontosan mennyit fog Kanye meghagyni a közös munkából, végül a „Violent Crimes” című dal lett a végeredmény.

Szintén a kollab utat választotta hangmintázás helyett Travis Scott, aki az ASTROWORLD lemezen dolgozott együtt Parkerrel. Később volt, hogy együtt léptek fel, és a Tame Impala a rapper fesztiváljára is meghívást kapott.

Travis egyébként jelenleg is dolgozik az „Utopia” című következő nagylemezén, mely elmondása szerint „pszichedelikus rock” hangzást vesz fel. Kettőt lehet találni, hogy vajon mi, pontosabban ki inspirálta erre a rappert…