Kövess minket

Hiphop

Tavaly vádalkuval szabadult, most mégis közel 10 évre lecsukják Young Thug testvérét, Unfoonk-ot

Megosztva

Megsértette a feltételes szabadlábra helyezés szabályait Young Thug tesvére, Unfoonk így közel 10 évre börtönbe kell vonulnia.

A rapper, igazi nevén Quantavious Grier tavaly még azért izgulhatott, hogy őt is elítélik a YSL bandaperben, melyben Thugger szintén vádlott. Végül aztán decemberben vádalkuval szabadult, aminek során szerinte senkit sem köpött be. Az ítélet 12 év börtön volt, amiből 10 évet felfüggesztettek, emellé 750 óra közmunkát is el kellett végeznie, kijárási tilalom vonatkozott rá este 10-től reggel 6-ig, és nem tarthatta a bandaperben érintettekkel a kapcsolatot.

Májusban azonban Grier-t letartóztatták lőfegyver birtoklásának vádjával, és a nyomozók úgy döntöttek, hogy megszegte a próbaidejének feltételeit. A bíróságon Grier ügyvédje, Nicole Moorman azzal érvelt, hogy a YSL-ügy volt védence első bűncselekménye, de Ural Glanville bíró elégedetlen volt azzal, hogy a férfi milyen gyorsan megszegte a próbaideje feltételeit.

Ebben a konkrét esetben több dolgot is súlyosbítónak találok. Fegyverrel tartóztatták le hat hónapon belül, miután próbaidőre helyezték” – mondta Glanville bíró. „Mindössze annyit kellett volna tennie, hogy kitölti a próbaidejét, és megteszi, amit meg kellett volna tennie. Ehelyett egy fegyverrel kocsikázott.” A rapper végül 9 év és 6 hónap börtönt kapott.

Unfoonk két albumot adott ki Young Thug Young Stoner Life kiadójánál, köztük a 2021-es My Struggle-t. Emellett szerepelt az ugyanebben az évben megjelent YSL Slime Language 2 című válogatáson is.

(WSB-TV)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés