Kövess minket

Bulvár

Ryan Garcia bokszoló boldogan bejelentette, hogy megszületett a fia, majd egy órával később, hogy válik

Megosztva

Meredeket húzott nemrég Ryan Garcia, a világ egyik legjobb könnyűsúlyú bokszolója. Emberünk egy azóta törölt Instagram posztban bejelentette, hogy megszületett a kisfia, látszólag büszkén és örömtelien.

Megtiszteltetés, hogy bejelenthetem, megszületett a kisfiam! Köszönöm Istenem, már most nagyon szeretem őt” – posztolta egy kép mellé, amin a gyermek látható a kórházban.

A kisfiú mindenesetre nem sok időt töltött a Földön úgy, hogy együtt voltak a szülei, ugyanis a sportoló kevesebb, mint egy órát várt, és bejelentette, hogy elválik gyermeke anyjától, Andrea Celinától.

Ahogy életem új fejezetébe lépek, nehéz szívvel kell megosztanom, hogy Drea és én úgy döntöttünk, hogy elválunk” – írta a posztban, amit azóta szintén letörölt. Garcia hozzátette, hogy továbbra is elkötelezettek a két gyermekük közös nevelése mellett, de azt nem tisztázta, hogy a felesége is hasonlóan gondolkodik-e erről az egész válásról.

Természetesen az, hogy Garcia nem volt képes akár egy hetet várni a bejelentéssel, hanem szó szerint a kórház büféjéből dobta ki a válási posztot, sokakat kiakasztott, vélhetően ezért is tüntette el a kiírást az IG oldaláról.

A TMZ által megszerzett válási dokumentumokban amúgy kibékíthetetlen ellentétekre hivatkoznak okként, Garcia pedig hajlandó házastársi támogatást fizetni volt feleségének a következő 17 és fél hónapra – a házassági idejük felére.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés