Stílus
Közel 300 ezer forintba kerül egy londoni brand „bepisilős nadrágja” – így is is sold out lett
Rögtön elfogyott a JORDANLUCA márka „pisifoltos” farmernadrágja, amint megjelent, pedig mikor tavaly bemutatták a kifutón azért voltak felhúzott szemöldökök.
A divatfricska bevalottan azért készült, hogy provokáljon. A londoni márka szerint: „A farmer a kapitalista fogyasztói társadalom fetisizálódásának kommentárja, és önmagában is oximoronikus. Lényegében a JordanLuca számára a kapitalizmus a vágy, a kéjvágy és a perverzió„.
Jordan Bowen társalapító hozzátette: „A fétis táplálja a kapitalistákat, de a kapitalista maga a fétis; egy olyan ökoszisztéma, ahol egyik táplálja a másikat. Ez egy véget nem érő körforgást eredményez.” Ironikus módon a farmer, mely a kapitalizmus soha véget nem érő körforgásának kritikája akar lenni, pillanatok alatt sold out lett, pedig 811 dollárba került.
(Hypebae)