Aztaa
Dopeman: Magyarország a világ egyik legszabadabb országa

Oroszországban jelentősen megemelték a nyilvános káromkodásért kiszabható bírságokat, akár 47 ezer forintnak megfelelő rubelre is büntethetnek érte. Ezzel kapcsolatban a Blikk megkérdezte Pityinger Lászlót, ismertebb nevén Dopemant, ha már rapperként tud egyet s mást a csúnya szavakról, hogy Magyarországon elképzelhetőnek tart-e hasonló szigorítás bevezetését.
Dopeman véleménye szerint Magyarországon nem valószínű ilyen intézkedés bevezetése. Úgy látja, hazánkban mindenki szabadon cselekedhet, és szerinte Magyarország a „világ egyik legszabadabb országa”. Hozzátette, hogy bár a hatalmi játszmák során időnként előtérbe kerülnek bizonyos témák, mint például a Pride, ezek inkább politikai eszközök, és nem valós korlátozások. „Elsütik, hogy ez be lesz tiltva, azt meg nem szabad, de a nap végén mégis újra mindent lehet” – mondta, megelőlegezve a Pride szabad vonulását.
Dopeman korábban maga is került jogi eljárás alá nyilvános megnyilvánulásai miatt. 2013 szeptemberében egy kormányellenes tüntetésen Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló hungarocell szobrot döntöttek le, amelynek letört fejébe Dopeman belerúgott. Emiatt garázdaság vádjával bíróság elé állították a világ egyik legszabadabb országában, de végül 2016 januárjában a Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon felmentette őt a vád alól.
