Kövess minket

Hiphop

A Black Star 24 év után új albumot készít, “No Fear of Time” címmel

Megosztva

Többször pletykálták, márciusban pedig már félig-meddig biztosnak tűnt, de most hivatalosan is bejelentésre került: 24 év után új Black Star albumot kapunk. A Yasiin Bey (korábbi nevén Mos Def) és Talib Kweli alkotta duónak ezidáig egyetlen projektje jelent meg ’98-ban, a Madlib által producerelt “Mos Def & Talib Kweli Are Black Star“. A folytatás a No Fear of Time címet kapta, és ennek is Madlib volt a producere. A lemez május 3-án fog megjelenni, exkluzíve a Luminary nevű podcast platformon, ahol a párosnak saját beszélgetős műsora van Dave Chappelle-lel együtt. Remélhetőleg utána a streamingplatformokon is elérhetővé teszik, de erről egyelőre nincs információ.

Talib Kweli egy közleményben mesélte el, hogy 3-4 évvel ezelőtt meglátogatta Yasiint Európában, és elkezdtek beszélgetni arról, hogy miként készítsék el az új lemez dalait. A folyamat elég organikusan haladt, hallgatták Madlib alapjait, arra szövegeltek, kis idő után pedig kész is volt az első új dal.

Elég hasonlóan készítettük el a lemezt az előzőhöz. Annyi a különbség, hogy akkor még nem voltak mozdítható stúdiók. Most be se tettük a lábunkat rendes stúdióba, az egészet hotel szobákban és backstagekben vettük fel” – írta Talib.

Alább csekkolható a lemez teasere és hivatalos borítója.