„A fiatalok nem szeretik a magyar identitásukat” – interjú Téglás Zolival

Téglás Zoltán Kaliforniában látta meg a napvilágot, szülei is kint ismerkedtek meg, apja a második világháború után, anyja az 1960-as években vándorolt ki Magyarországról. Nagyszülei Veresegyházon éltek, gyerekkorában itt töltötte a nyarakat. Az amerikai Ignite zenekarban 1993 óta énekel, az együttessel többek között az A csitári hegyek alatt… című dalt is feldolgozták. Zoli tökéletesen, bár akcentussal beszél magyarul, magára tetováltatta a lyukas magyar zászlót és a „Never forget” szavakat is.

2016-os őszi, európai turnéjuk utolsó két állomása Székesfehérvár és Debrecen volt, az utóbbi koncert előtt nem sokkal tudunk Zolival beszélgetni.

Debrecen.offmedia.hu: Elnézve az őszi turnétok dátumait embertelen tempót diktáltok, november 19-e óta egy nap kivételével gyakorlatilag nincs megállásotok. Hogy bírjátok?
Téglás Zoltán: Nem ez volt a leghosszabb turnénk, de három hét azért nem kevés. Én a kéthetes turnékat szeretem, a testem ennyit még bír, de három-négy hét után már kezdek fáradni. De nem panaszkodok, mert ha kell, akkor ennyit nyomunk, hálás vagyok, hogy jönnek az emberek a koncertekre. Szerencsések vagyunk, mert akár egy éven keresztül is folyamatosan turnézhatnánk, akkor is jönnének az emberek. Dél-Amerikába, Ausztráliába, Kanadába is mindig várnak minket, de így van ez New Yorktól Maine-ig. Nemrég voltunk Szingapúrban, Indonéziában, Thaiföldön, ott is nagyon örültek nekünk.

Debrecen.offmedia.hu: A szombati, székesfehérvári koncerteteken megkérték egy lánynak a kezét. Milyen más, különleges élményetek volt a mostani turné alatt?
T.Z.: Igen, mindig történik valami jó. Pénteken Lengyelországban voltunk, Krakkóban. Ott olyan bolondok voltak az emberek, annyira imádom a lengyeleket. Úgy szeretik a zenekart, a srácok ugráltak, széttörték a fejüket a földön, vér folyt mindenhol, őrület volt. A lányok feljöttek a színpadra, mindenki ugrált. A világ összes városának megvan a maga specialitása. Más a közönség Berlinben, más Los Angelesben és más São Paulóban.

[vembed youtube=”6AR3zLYx9XU” ]

Debrecen.offmedia.hu: És milyen a magyar közönség?
T.Z.: Nekem ők a legjobbak. Egy profi zenekarnak az a fontos, hogy az a másfél óra – mi ennyit játszunk – legyen a legjobb, mindegy, hogy egy embernek játszik, vagy százezernek. Magyarországon nekem mindig kicsit más, itt magyarul beszélek, magyarul énekelek, ezek többet jelentenek nekem, mint bármilyen koncert.

Debrecen.offmedia.hu: Aki volt már Ignite koncerten, tudja, hogy két szám között gyakran beszélsz a magyarságról, hazaszeretetről, mindezt őszintén és hitelesen.
T.Z.: Nagymamám és szüleim is úgy neveltek, hogy meg kell becsülni a régi dolgokat. Anyukám anyukája nem akart kijönni Amerikába, ő szeretett Veresegyházon lenni. Fájt érte a szívem, de nekem Amerikában és Magyarországon is volt egy otthonom. Mindig megbecsültem azt a kis időt, amit vele töltöttem, azt a gyönyörű szép világot, amit mutatott nekem. Azért szoktam erről beszélni, mert ez jön ki belőlem. Nagyon szeretem Magyarországot, imádom a családomat, a magyar történelmet, a jót, a rosszat, mindent, a vérem, a szívem magyar. Nem is értem, hogy amikor kint találkoztam magyarokkal, volt olyan, hogy valaki Patként mutatkozott be. Visszakérdeztem, hogy mi az igazi neved? Kiderült, hogy Gézának hívták. Vagy aki Mike-nak hívatja magát, azt sem értem, hiszen őt Misinek hívják. Tudod, sokan, pláne a fiatalok nem szeretik a magyar identitásukat. Én szeretem. Engem Zoltánnak hívnak, emiatt sokat küzdöttem, verekedtem kiskoromban, de nagyon szeretem a nevemet. Magyar név, Téglás Zoltán. Tényleg nagyon szeretem. Amerikában szinte mindenki valamilyen más országból jön, és azt kint nagyon becsülik, ha valaki beszél az anyanyelvén. Ha a mexikói beszél spanyolul, ha a német beszél németül. Felnéznek rám Amerikában, amiért beszélek magyarul, azért, amiért magyar szeretnék maradni. És sokan ugyanezt lenézik Magyarországon, ez nekem nagyon furcsa.

Debrecen.offmedia.hu: Az A csitári hegyek alatt számot nem csak itthon szoktad énekelni, igaz? Hogyan fogadják külföldön, amikor magyarul énekelsz?
T.Z.: Ezt is és a Falut is szoktuk játszani máshol is. Akkor döbbentem meg igazán, amikor Tokióban az ottani közönség velem együtt énekelte magyarul a refrént. A japánok tisztában vannak vele, mennyire nehéz a magyar nyelv, mégis megtanulták ezt a részt. Az igazi „wow” érzés volt a számomra. Büszke vagyok arra, hogy a zenekar megadta nekem azt a lehetőséget, hogy egy kicsit „nyomjam” a magyar kultúrát, a magyar nyelvet, hogy ahol ismernek engem, tudjanak Magyarországról. Nagyon szeretek magyarul beszélni, ha más helyen vagyok, például Szingapúrban is nagyon jól fogadják. Úgy fogadják, mint ahogyan most én is téged: egy nő vagy, így születtél, nem tudsz férfi lenni. Én egy magyar férfi vagyok, ennek születtem, ez jön ki belőlem. Már kisgyerekként is úgy éreztem, hogy nagyon közel vagyok Magyarországhoz, a magyar gyökereimhez.

[vembed youtube=”tGx7mezszSM” ]

Debrecen.offmedia.hu: Hogyan emlékszel vissza az első európai turnédra?
T.Z.: Minden annyira más lett, megváltozott. Most egy ötcsillagos szállodában ülünk, 1994-ben viszont nagyon durva körülmények között vágtunk neki Európának. Fiatal gyerek voltam, 63 koncertet nyomtunk le 72 nap alatt. A busz sem volt olyan modern, mint amivel most járunk. Akkor a földre tettek rá szivacsokat, azokon aludtunk. Egy lavórba pisiltünk, ami hogyha megtelt, a busz meg gyorsan ment, kijött a pisi és belement a szivacsba, amiben aludtunk. Undorító, gusztustalan volt. De fiatal voltam, mégis úgy tekintettem az egészre, mint a legnagyobb luxusra, hiszen turnéztunk, és volt egy saját turnébuszunk. Abszolút megváltozott a világ azóta. Akkor rengeteget buliztunk, gyúrtunk, most már szállodában kell aludnom pár órát, hogy a koncertre legyen elég energiám. De nem akarom elfelejteni, milyen volt, amikor nem volt kaja vagy víz a backstage-ben. Vagy nem volt lehetőség bemenni egy szállodába, vagy nem várt senki a koncert után. Attól, hogy elértem egy szintet, mindig bennem van, honnan jövök. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen felelősségem van. Például Németországban 20 euró egy koncertjegy. Hozod a párodat, 40 euró. Isztok 1-2 sört, az még 10-15 euró, vesztek egy vagy két pólót, és már 100 eurót simán otthagytál. Ha az énekes hisztizik, fáj mindene, az le van szarva. Arról szól ez az egész, hogy az emberek jönnek, és az a munkám, hogy ezeknek az embereknek, a rajongóknak olyan jó koncertet adjak, hogy elfeledjék a problémáikat azalatt a másfél óra alatt. Az a dolgom, hogy a buli végén jobban érezzék magukat, mint ahogyan jöttek. Sosem szabad elfelejteni, hogy honnan származom, honnan jöttem, és meg kell becsülni a rajongókat.

Debrecen.offmedia.hu: Erről akaratlanul is eszembe jut a nyári Rockmaraton fesztivál, ahol a Megadeth nevében Dave Mustaine szinte az utolsó pillanatban mondta le a koncertet. Ehhez az ügyhöz mit szóltál?
T.Z.: Ha találkozom vele, biztosan meg fogom neki mondani, hogy ez, amit mondott akkor, le van szarva. Nem lehet így viselkedni Magyarországon. Németország vagy Amerika más, ott van biztosítás, ott meg sem merték volna ezt csinálni, mert simán beperelték volna. Magyarországon viszont tönkreteszi az embert azért, mert nem akar játszani, és tudják, hogy itt úgyse lesz per. Hisztizett, utálom most őket ezért. Hogy lehet ezt csinálni, hogy idejön és lemondja a koncertet? A zenészek igenis felelősséggel tartoznak, nem szabad lemondani koncerteket. Már én is mondtam le koncerteket, például amikor beteg voltam vagy hátproblémáim voltak, de a végén nagyon megbántam. Amúgy játszottunk mi is a Rockmaratonon, minden rendben volt, nagyon jó kis fesztivál, és tudom, hogy nagy anyagi kára keletkezett a szervezőknek emiatt. Szóval ha valamikor találkozom vele, megmondom neki erről a véleményemet.

Debrecen.offmedia.hu: Milyen céljaid vannak a közeljövőben?
T.Z.: Turnézni fogunk Kanadában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Európába is jövünk még egy-egy hétvégére, és persze új lemezt is készítünk. Emellett csinálunk egy magyar zenekart, Lukács Peta is játszik benne. Van egy dalunk, a nagynéném kocsmájáról szól, az volt az első kocsma Veresegyházán. A szám, a Kocsmárosné egyébként Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma című versének az átirata. Amire azonban emberként vágyom, az az, hogy lelassuljak. Nem tudom, hogy hogyan lehetne megcsinálni, de ezt szeretném. A legjobb az, amikor nyáron Veresegyházon vagyok és egy hétig nem kell semmit sem csinálnom. Itt lakom, ide szól a lakcímkártyám is, csak sokat utazok. Amiért hálás is vagyok.

[vembed youtube=”ceVeeLldHQs” ]

Debrecen.offmedia.hu: Tudom, hogy nagyon közel áll hozzád a természetvédelem. Ezen belül milyen területekkel foglalkozol?
T.Z.: 1984-ben léptem be a Sea Shepherd Conservation Society-be. Ők azok, akik kimennek a tengerre, hogy megvédjék a bálnákat a japán és izlandi orvvadászoktól. Amerikában a tengerhez közel élek, ott csináltam egy jótékonysági, pelikánokat mentő egyesületet. Magyarországon pedig úgy látom, hogy a 100 évvel ezelőtti faállománynak csak a 35 százaléka van már meg. Pedig nagyon védeni kellene a fákat, a természetet itthon, annyira pici ez az ország. Úgy látom, egyre kisebbek lesznek az erdők, csak kivágják a fákat, de nem ültetnek újakat vissza a helyükre. Ezúton is azt kérném, hogyha van olyan erdő- vagy favédelmi csoport, akik tudnának engem abban támogatni, hogy meg tudjam védeni a fákat Veresegyház környékén, akkor keressenek meg, annak nagyon örülnék. Azt látom, hogy sokan leszarják a természetet. Régen olyan jó volt, hogy amikor kijöttél Pestről és elmentél Veresegyházra, hatalmas erdő fogadott. Gyönyörű szép tavak voltak, de szétbaszták az egészet. Odahozták a sok céget, gyárat, beleeresztenek a vízbe mindent, nem is lenne szabad a tavakban úszni. Tavaly volt egy olyan eset, hogy felmásztam egy fára, nehogy kivágják azt – még a nagyapám ültette. A polgármesteri hivatal végül nagyon szarul vágta vissza, én fizettem azért kétszázötvenezer forintot, hogy normálisan vágják vissza. De nem tudom, miért vágnak ki 60, 100 éves fákat, biztosan valakinek útban van… Miért nem tesznek rájuk inkább egy szép táblát? Szingapúrban, ha kivágsz engedély nélkül egy fát, börtönbe kerülsz. Ha fel akarsz húzni ott egy épületet, úgy kell megtervezned, hogy a természet ne károsodjon.

Debrecen.offmedia.hu: Erről szól az Is This Progess? című szám is?
T.Z.: Így van. Kivágtak minden fát Veresegyházon, de ezt hívják fejlődésnek? Hogy szétbasszuk a természetet, hogy a gyereked nem tud kimenni az utcára, mert büdös a levegő? Őrület. A pénz fontosabb lett a természetnél, pedig pont fordítva van: annál szegényebbek leszünk, minél inkább kiirtjuk a természetet.