Aztaa
A japánok büszkék a származásukra, ezért egy kínai nővel reklámozzák magukat
A kínaiak csak nevetnek a markukban, ugyanis a nemzeti hovatartozásról szóló japán hirdetés nem úgy sült el, ahogy eredetileg tervezték.


„Örülök, hogy japán vagyok!” és „Emeld fel a japán zászlót büszkén a szívedben!” – áll a japán zászló színeiben mosolygó, fiatal nő arca melletti feliraton. Ez mind szép és jó lenne,csak egy a bibi: a képen valójában egy kínai nő szerepel.
A fotót a Getty Images képügynökség készítette, amihez olyan kulcsszavakat rendeltek hozzá, mint „Peking” és „Kínai származás”. A cég a BBC-nek is megerősítette, hogy a 2009-ben készült képen egy kínai nő szerepel.
Mielőtt kiborult volna a bili és fény derült volna a bakira, a plakátot már akkor temették, ugyanis rengetegen gondolták úgy, hogy a nemzeti érzésekre ható fotó csak felszítaná az amúgy is parázs hangulatban lévő országot.
A közösségi média viszont nagyon felkapta a plakátot, egyre több a #YourPatriotismWasMadeInChina hashtag, a kínaiak pedig ilyen és ehhez hasonló beszólásokkal szurkálódnak:
„Ez is azt bizonyítja, hogy Japán valójában kínai.”
