Kövess minket

Stílus

A jelek szerint a Balenciaga is szakíthat Kanye Westtel

Megosztva

Hála Kanye Westnek, komoly, szürreális és mondhatni csalódáskeltő történéseken van túl a bulvár-, a sztár-és vele együtt a divatvilág is, és kezd úgy tűnni, mintha az eddig eltörölhetetlennek tűnő rapper most először valóban cancel-közelbe kerülne.

Ye a Yeezy legutóbbi bemutatóján White Lives Matter feliratos felsőket küldött a kifutóra, majd ezt követően újabb elvetemült rantbe kezdett Instagram-, majd Twitter profiljain. A sors fintora, hogy mostanra mindkét helyen korlátozták, és egyre többen táncolnak ki mögüle megkérdőjelezhető, rasszistának és antiszemitának bélyegzett megszólalásai után.

Hogy kikről van szó? Mint megírtuk, az adidas újragondolja és felülvizsgálja a munkakapcsolatukat, a JPMorgan Chase Bank közölte vele, hogy vigye máshova a pénzét, mert szerződést bontanak, nem adják le LeBron James showjában a vele készült interjút, és már Justin Bieber sem akar vele barátkozni, miután az mc-dizájner az énekes feleségének is odaszúrt 30 másik közszerepelő és celebritás mellett. Illetve friss hír, hogy a hétfőn vele készült, REVOLT-on futó Drink Champs adást is törölték a YouTube-ról.

Mint a pletykák igazolják, A következő a sorban a Westtel remek kapcsolatot ápoló és komoly kollaborációkat is tető alá hozó Balenciaga, akik ugyan hivatalos közleményt nem osztottak meg, sok gyanús jel utal arra, hogy indirekten elhatárolódnak a messze merészkedő előadótól.

Kezdjük az elején: a Balenciaga legutóbbi bemutatóján Ye is sétált, mint amolyan főszereplő ésvagy sztárvendég, az erről készült fotó például eltűnt a Vogue Runaway galériájából. Ugyanez a helyzett a márka weboldalán, ahonnan szintén nyoma veszett a képnek, és ami ennél is árulkodóbb, a Yeezy Gap Engineered by Balenciaga kollabkollekció is, amit eddig itt (is) meg lehetett vásárolni, olyan luxus-retailerek mellett, mint a Farfetch, a MyTheresa és a LuisaViaRoma – ezeken a szájtokon szintén nem elérhető többé a kollab.

Mint az NSS magazin írja, ez a Balenciagát – és más luxusmárkákat – tulajdonoló Kering-csoport mondhatni egyértelmű, félreérthetetlen és már-már „rég” (el)várt kiállása és állásfoglalása. A helyzet specialitása, hogy Kanye közeli barátja, kollégája és kreatív partnere, Demna Gvasalia, a Balenciaga kreatív igazgatója (még) közvetlenül nem nyilvánult meg az ügyben, és visszafogott kommunikációját ismerve ez nem is igen várható, legalábbis hagyományos formájában szinte biztosan nem.

Ye és Demna több kollekción és kollabon is dolgoztak együtt a GAP-projekten kívül (ilyenek voltak a Donda listening bulik is), és sok divatértő szerint maga West volt az, aki rárakta a térképre az azelőtt is népszerű, de kevésbé virális dizájnert akkor, amikor ezt a pulóvert viselte Lorde oldalán.

Hogy mi lesz a következő lépés, egyelőre kérdéses, de feltételezhető, hogy a Ye-hez mindig hű tervező is átértékelte a kapcsolatukat (a munkakapcsolatot minden bizonnyal) Kanye újabb haláltusája után.

Mindeközben Ye (aki most vette meg a szélsőjobboldali Parler nevezetű közösségi média platformot) a Kids Row-n, az Egyesült Államok hírhedt, kábítószerfüggők és hajléktalanok lakta utcáján táborozott le, és ott osztogatta a nagy port kavaró White Lives Matter ruhadarabjait egyebek mellett Ian Connor tervező-celeb segítségével, akit 33 (!) nő vádolt meg szexuális zaklatással és nemi erőszakkal eddig.

(NSS)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés