Kövess minket

Aztaa

A JPMorgan Chase bank közölte Kanye Westtel, hogy vigye máshova a pénzét, mert felmondják a szerződését

Megosztva

Egyre több ember és szervezet határolódik el Kanye Westtől, miután a rapper számtalan antiszemita kijelentést tett a napokban. Az adidas lehet nem dolgozik vele többet, LeBron James beszélgetős műsorából inkább kivágták, letiltották a közösségi oldalait, a személyi edzője nem fogadja addig, míg bocsánatot nem kér, és a celebvilág több prominens alakja is kijelentette, Ye ezúttal túl messzire ment.

A sorba legújabban a JPMorgan Chase nevű bank is beszállt, akik hivatalos levélben tudatták Ye-vel, hogy felmondják a szerződését a pénzintézetnél, vigye máshova a megtakarításait.

A konzervatív politikai véleményvezér és Ye újdonsult közeli pajtija, Candace Owens szerint a bank nem adott semmilyen „hivatalos” indoklást arra, hogy miért mondják fel a szerződését, csak egy dátumot közöltek vele, november 21-ig találjon másik bankot, ahova viheti a pénzét. Ye-vel azt is közölték, hogy lehetőleg már ne nagyon használja másra a banknál lévő öt fiókját, mint arra, hogy kiüríti azokat.

Kanye-t a Page Six egyik paparazzója meg is tudta szólaltatni a témában, mint elmondta, „boldog”, hogy elindított egy „beszélgetést” a témáról.

Ha valakinek beszólsz a rossz üzleti gyakorlatára, akkor már rögtön antiszemita vagy. Boldog vagyok, hogy átléptem egy határt, így végre nyíltan beszélhetünk bizonyos dolgokról, most épp egy bank próbál eltörölni engem” – mondta Ye, majd hozzátette, hogy ő a leggazdagabb fekete ember Amerikában, és 140 millió dollárja volt a JPMorgannél.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés