Kövess minket

Hiphop

A legendás pillanat, mikor Dopeman elvitte Cooliót a nyolcadik kerületbe: „Hát ez nem úgy néz ki, mint a gettó”

Megosztva

A mai napon került nyilvánosságra, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Coolio, a „Gangsta’s Paradise„, és a „C U When U Get There” című slágerek előadója. A nyugat-parti rapper többször is járt Magyarországon, volt hogy fellépni jött, máskor, 2011-ben pedig akkori magyar barátnője, Kati kezét kérte meg kis hazánkban, amihez a lány anyjának áldását is kérte (és kapta). A pillanatot anno az RTL Klub Fókusz című műsora örökítette meg, a rapper halálával pedig előbányászták azt az archívumból.

A riport szólhatott volna szimplán Coolio és az osztrák rap versenyt nyert magyar lány szerelméről is, de az RTL készült egy kis meglepetéssel, összehozták ugyanis a Budapest-Compton tengely legfontosabb találkozóját, bemutatták neki Dopemant, aki túravezetést tartott Cooliónak a nyolcadik kerületben, vagy ahogy a barátnője hívta: NYÓÓÓLCKEEER-ben.

A Fókusz riportja szerint a „magyar rap fenegyereke”, Dopeman bemutatja Cooliónak a „magyar valóságot”, és habár Pityinger próbálja korábbi veszélyes környéknek eladni a NYÓÓÓLCKEEER-t, Coolio nem igazán volt meggyőzve.

Nem félek” – mondja Coolio, miközben a békés utcában sétálnak.

Régen ez volt a stricik része, itt álltak a lányok a sarkon, de 2003-2004 környékén bekameráztak mindent és kiszorították őket, most már elég biztonságos” – mondja Dopeman, majd hozzáteszi, hogy a környék régen olyan volt, mint Harlem vagy Compton. „Lövöldözés volt mindenütt?” – kérdez vissza Coolio, mire Dopeman elmondja, hogy maximum csak késeltek.

Coolio a túra végén elmondja, hogy a NYÓÓÓLCKEEER kicsit sem olyan, mint a gettó, nem cirkálnak rendőrautók és helikopterek a környéken, és az eltelt 20 percben senki sem akarta kirabolni őket. A rapper végül egy általános iskolában osztogatott aláírásokat…mármint Coolio, nem Dopeman.

Coolio amúgy egy kis Pennsylvaniában lévő városban született, később költözött Comptonba, de tiniként főleg Észak-Kaliforniában töltötte az ideje nagyrészét, mivel az édesanyja féltette a várostól.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés