A legidegesítőbb embertípusok, akikkel egy koncerten összefuthatsz

Forrás:

A rajongó

Már azelőtt beáll az első sorba, hogy a színpadra elkezdték volna felpakolni a hangszereket – ha tehetné, oda is láncolná magát. Zenekaros sapkában, zenekaros pólóban, zenekaros felvarrókkal teleaggatva hirdeti a világ felé, hogy ő bizony nem ma kezdte: keményvonalas RAJONGÓ, aki az első demókazetta B oldalas számait is kívülről tudja. Valószínűleg zenekaros tetoválása is van: vagy a banda logóját varratta magára, vagy az egyik tag aláírását, esetleg valamelyik dalszöveget. Ha lány, a táskájában tuti lapul valami ajándék – kézzel készített kulcstartó, karkötő vagy zenekaros minipólóba öltöztetett búcsús plüssállat. Az egész koncert alatt legelöl őrjöng, nem lát, nem hall, és teli torokból üvölti az összes szám minden sorát, a kedvencénél valószínűleg be is könnyezik. Nem mozdul, amíg az utolsó kábelt is fel nem tekerték. Nagyon vigyázz, ha a koncert végén a bandából valaki ledob valamilyen szuvenírt a színpadról, mert ha véletlenül nálad landol egy dobverő, vagy pengető, kikaparja a szemed. Ha autogramot szeretne, se hóvihar, se jégeső, se nukleáris holokauszt nem tarthatja vissza, úgyhogy dedikálásokon se kerülj az útjába.

Forrás:

A gruppi

A gruppit nagyon könnyű felismerni, mivel általában rajta van a legkevesebb ruha. A kanyonmély dekoltázs, a farpofák minimum harminc százalékát szabadon hagyó farmersort (ún. p*csagatya), az indokolatlanul magas sarkú cipő (szabad téren, salakon, betonon, murván, lápos területen is), a neccharisnya, a miniszoknya és a sötétben, ötven méterről is jól kivehető rúzs és szemfesték, illetve ezek közül minimum három szabadon választott kombinációja is kiemeli a pórias, csupán zenei élményre vágyó tömegből. Ő ugyanis többet szeretne: lefeküdni valakivel a zenekarból. Lehetőleg a frontemberrel. Ha vele nem tud, akkor a basszerossal. Ha vele sem, akkor jó lesz a dobos is, végső esetben pedig valamelyik road, vagy a sofőr is megteszi. Ennek érdekében előre megtervezett stratégia alapján mozog, általában duóban, esetleg trióban. A koncert elejét az első sorok valamelyikében tölti, hódító pillantásokat vetve a színpad felé, majd a vége előtt három számmal lendületesen megindul a merchpult/zenekari busz/backstage bejárat irányába. A legoptimálisabbnak ítélt ponton lecövekelve órákat képes várni arra, hogy a horgára akadjon valaki – közben természetesen nem mulaszt el gyűlölködve fintorogni minden más nőneműre, aki tíz méternél közelebb megy a zenekarhoz. Tudjuk, hogy csinos, de ha nem vagy zenész, vagy nem a bandával jöttél, meg se próbáld megszólítani, pláne felszedni: semmi esélyed.

[gif]https://media.giphy.com/media/nh4xvIKaWen0Q/giphy.gif[/gif]
A moshmániás

Az ő értékrendje szerint a zenekar iránti feltétlen szeretet kifejezésének legjobb eszköze, ha bucira verik egymást egy spontán kialakított kör közepén néhány hozzá hasonlóan elkötelezett figurával. Igazából még egy Halász Judit koncertet sem tud elképzelni mosh pit vagy legalább egy jó kis wall of death nélkül. Bakancsban vagy lerúgott orrú deszkás cipőben, 15 fok fölött félmeztelenül ugrál a tömeg közepén, lehetőleg közel a színpadhoz. Remegve várja azt a pillanatot, amikor valaki végre felrúgja az égig az első csapolt Borsodival töltött műanyag poharat. Onnan is felismerhető, hogy behúzott nyakkal állva, területét védő hím gorillára emlékeztető mozdulatokkal veri a mellkasát az ökleivel a zene ritmusára. A stagedive számára egyenlő a nirvánával: ha egyszer feljutott a színpadra, akkor is leugrik, ha látja, hogy senki nem fogja elkapni. A buli másnapján fotókat oszt meg a törött lábáról/kivert fogairól/látványos zúzódásairól, de az is lehet, hogy még a koncert éjszakáján bejelentkezik a legközelebbi baleseti sebészetről. Ha jót akarsz, ne állj a közelébe, mert a szimpátiáját is úgy fejezi ki, hogy jól pofán ver.

Forrás:

A seggrészeg

Könnyen beazonosítható, mivel egész este a pultnál áll. Ennek nem csak az az oka, hogy ott van a legközelebb az alkoholhoz, hanem az is, hogy ha nem tudna valamibe kapaszkodni, összeesne. Teljesen mindegy, hogy milyen koncerten van, mivel nem zenét hallgatni jött, hanem vedelni. Ha mégis elhagyja a stabilitást jelentő támasztékot, jellemzően két dolgot csinál: kötekszik, vagy megpróbál csajozni. A végeredmény általában ugyanaz – viszonylag rövid időn belül kidobják, vagy megverik, esetleg mind a kettő. Ha véletlenül megtalál magának, ne akarj vele beszélgetni, mert már nem tud: artikulálni valószínűleg négy töménnyel ezelőtt elfelejtett. A legkönnyebben úgy szabadulhatsz meg tőle, ha azt mondod, hogy hozol neki egy sört, és lelépsz –  ne aggódj, fél perc múlva már nem fogja tudni, hogy ki vagy. Az este számára úgynevezett szupermenezéssel ér véget: egy asztalra, vagy a pultra dőlve hever úgy, hogy az egyik karja a feje alatt van, a másik pedig a feje mellett, kinyújtva.

Forrás:

Az önjelölt fotós

Míg mindenki bulizik körülötte, ő fel-alá járkál, mint a mérgezett egér, hogy megtalálja a legjobb szöget és a legjobb fényt – tök mindegy, hogy félmilliós gépe van, vagy egy kotvány mobilja, amit egy partvisnyélből készült szelfibotra szigszalagozott fel. Eléd áll, rád lép, könyökkel kidönti a piádat, tulajdonképpen teljesen úgy viselkedik, mintha rajta kívül senki más nem lenne a helyen. Ha viszont véletlenül te lököd meg, a minimum, amire számíthatsz, egy halálos fenyegetés, vagy édesanyád nemi életének, illetve állítólagos örömlányként való tevékenykedésének üvöltve történő felemlegetése. Általában nem csak fotókat, hanem videókat is lő, jó sokat, amiket pokoli szar minőségben tölt fel a YouTube csatornájára, illetve a direkt a képeinek létrehozott Facebook profilra, amit természetesen XY photography néven futtat. Ha azt látja, hogy te próbálsz fotózni, vagy lenézően méreget, vagy kérdés nélkül belepofázik: közli, hogy über béna vagy és ha kell, ha nem, elmagyarázza, hogyan is kéne ezt igazából csinálni.

Írta: Gróf Anita