Kövess minket

Stílus

A Louis Vuitton nagyszabású kiállításon mutatja be a Virgil Abloh által tervezett összes Air Force 1 cipőt

Megosztva

Idén január végén írtuk meg, hogy a Virgil Abloh által tervezett, sokat emlegetett Louis Vuitton x Air Force 1 sneakerből 200 pár egy, a Sotheby’s által tető alá hozott luxusaukció keretein belül került eladásra. A borsos árú cipőkből befolyó összeg a The Virgil Abloh™ “Post-Modern” Scholarship Fund nevű alaphoz ment, itt azonban még nem ért véget a sztori, sőt.

Már akkor elhintették a cégnél, hogy a cipőket a jövőben ki is állítják, némelyik verziót pedig meg is lehet vásárolni – kiderült, ennek pont most jött el az ideje.

“Mint a Hypebeast közli, Virgil Abloh tragikus halála előtt a 47 darab Air Force 1-t eredetileg egy pop-up kiállítás keretein belül jelentette volna meg a Louis Vuitton, és több színállásnak globális, kiterjedt dropot terveztek. Borítékolhatóan ez még most is áll, de jóval később lesz aktuális.” – írtuk anno, mígnem a divatház végre be nem jelentette a héten, hogy a kiállítótér megnyílik a nagyközönség számára, 9 verziót a sneakerből pedig meg is lehet vásárolni.

Abloh összesen 47 darab Nike Air Force 1-t tervezett, ezek május 20-ától (azaz mától) egészen május 31-éig lesznek megcsodálhatóak a Brooklynban található Greenpoint Terminal Warehouse raktárépületében, amit direkt úgy rendeztek be, hogy hasonlítson Virgil párizsi Louis stúdiójára, ahol sok most látható dizájn megszületett. Emellett szintén mától öt másik Louis Vuitton x Nike installációt is kihelyeznek New York-szerte.

Ami a cipők piacra dobását illeti, a luxusbrand törzsvásárlói előrendelhetik a nekik tetsző darabokat, a szélesebb vásárlói réteg pedig júniustól kezdődően csaphat le a sneakerekre, melyekből az alacsony szárú verziók kétezer euróba (több mint 760 ezer forint), a magas szárú kiadások pedig kétezer ötszáz euróba (több mint 960 ezer forint) fognak kerülni.

A cipők egyébként nagy szakértelemmel, magas minőségű bőrből készültek Olaszországban, valahogy így: