Hiphop
A New York-i repülőtér biztonsági szolgálata Kanye és Travis Scott számokat üvöltöttek, míg a fizetésükre várnak
Alap, hogy a cenzúrázatlan változatokat.


Amerika történelmének leghosszabb kormányzati leállása zajlik épp, miután hetek óta nem sikerült megállapodni abban, hogy az ország megszavazott költségvetésébe beletartozik-e az amerikai-mexikói határra tervezett fal 5,7 milliárd dolláros építési költsége. Az amerikai elnök, Donald Trump természetesen a bevándorlást feltartóztatni kívánó fal mellett érvel, hisz ez volt az egyik kampányígérete, míg a törvényhozás demokrata párti vezetői nem egyneznek bele az építésbe.
A patthelyzet miatt közel 800 ezer kormányzati alkalmazott dolgozik fizetés nélkül, közülük 380 ezret inkább kényszerszabadságra küldtek. Érdekes hangulat uralkodhat tehát egyes állami munkahelyeken, jó példa erre az alábbi sztori, miszerint a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtérre érkező utasok arról számoltak be, hogy a hangszórókból a szokásos langyi zene helyett cenzúrázatlanul szólt a Travis Scott, Ludacris, és a Beastie Boys, de valaki Kanye West poopity-scoop zagyvaságait tartalmazó dalát, a „Lift Yourself„-et is berakta.
Lehet elég még pár hét fizetés nélkül, és jöhetnek a crust punk és death metal dalok is.
[twitter]https://twitter.com/LSDiPalma/status/1083072904705835008[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/postmetaboi/status/1082350050578178048[/twitter]
[twitter]https://twitter.com/virghoe_/status/1083077279650144256[/twitter]
(Business Insider)
