Kövess minket

Hiphop

A Rock & Roll Hírességek Csarnokának elnöke szerint Eminem zenéje legalább olyan kemény, mint bármelyik metál dal

Megosztva

A neve ellenére a Rock & Roll Hírességek Csarnokába már jó régóta nem csak rocksztárokat válogatnak be, az intézmény vezetője most mégis úgy érezte, hogy meg kell védenie a döntésüket, miszerint Eminem is bekerül a Csarnokba 2022-ben.

Az Audacy nevű oldalnak nyilatkozva a vezérigazgató, Greg Harris elárulta, hogy mit gondol Eminem beiktatásáról.

Hosszú évekig kérdezték az emberek, hogy miért nem válogatunk be hip-hop előadókat. Ő a 10. előadó, akit ebbe a kategóriából választottunk, de ha meghallgatod a zenéit, legalább olyan keményen ütnek és egyenesek, mint akármelyik metál zene. Tényleg így gondolom, mellbevágóak és erőteljesek a zenéi, melyek ütnek rendesen. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy már az első jelölése után bekerült. Ez egy nagy üzenet mindenki számára” – mondta Harris, majd azt is hozzátette, hogy Eminem eddig is segítette az intézmény munkáját.

Eminem többször segített már nekünk korábban. Ő iktatta be a Run-DMC-t, és felugrott a színpadra, mikor LL Cool J-t iktattuk be. Nagyszerű látni, hogy támogatja azokat, akik hatással voltak rá, most pedig teljesen ráirányul a figyelem” – mondta.

Eminem amúgy a negyedik szóló hiphop előadó, akit beválogattak, Tupac Shakur, Biggie, és JAY-Z után, de előttük több csapat is bekerült már, például az előbb említett Run-DMC, vagy épp a Public Enemy, N.W.A. Bestie Boys.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés