Kövess minket

Sziget

A Sziget nem csak Nagyszínpad

Megosztva

Idén a Sziget nagy zenei helyszínei világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még nem látott előadókkal, friss, izgalmas, feltörekvő tehetségekkel és olyan világsztárokkal térnek vissza a hosszú szünet után, akik itt mutatják be az elmúlt időben készült friss lemezanyagaikat. A Sziget azonban „nem csak Nagyszínpad”, a kisebb helyszínek között is van nézni- és hallgatnivaló bőven. Nézzük most az új szigetes helyszín, a dropYard, a világ kultúráját átkaroló Gobal Village és a feltörekvő európai tehetségeknek helyt adó Európa Színpad programját!

A Sziget legújabb helyszíne a dropYard, ami elsősorban a hip-hop és rap rajongóknak válhat törzshelyévé. A koncepció részben hasonlít az Európa Színpad programjához, hiszen a szervezők olyan hip-hop előadókat hívtak meg, akik hazájukban már komoly sikereket értek el, nemzetközi viszonylatban viszont még feltörekvő előadóknak számítanak és akik mind saját anyanyelvükön rappelnek – az pedig már jó ideje nem titok, hogy nem feltétlenül szükséges érteni a szöveget ahhoz, hogy élvezhessük magát a zenét. A hip-hop / rap előadók mellett éjszaka DJ-szettek, délutánonként pedig komoly break-bemutatók és versenyek várják a látogatókat. A fellépők között megtalálható az izraeli Echo, aki több formációban is szerepel, de láthatjuk a finn Laineen Kasperi-t, vagy az izlandi Úlfur Úlfur-t is. Az egyik nagy dobás a koreai YNC csapat, akik majdnem teljes létszámban érkeznek a fesztivál színpadára, így GFU, Sikboy, GSon is fellép. Dél-Afrikából Yugen Blakrok, Olaszországból Villabanks, Németországból a már nagy névnek számító Audio88 & Yassin duó érkezik, de szerepel a fellépők között a kritikus szövegeivel érkező spanyol Tribade, az írül rappelő Kneecap, a hazai színteret pedig a Slow Village, a Mulató Aztékok, Saiid, Beton.Hofi és Krúbi képviseli majd sok vendéggel és egy maratoni vegyes ütközettel a Falunapon. Az éjszakai DJ programban a holland Chamos trio mellett Mango, Cadik, Q-Cee, Yago és a Bashment Cave csapata is helyt áll majd. Napközben izgalmas hip-hop & breaktáncos bemutatókat láthat a közönség a műfaj legjobbjainak előadásában, illetve a látogatók maguk is résztvevői lehetnek a naponta szervezett exhibition párbajoknak. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó szombati Sziget All Stars Exhibition Battle nemzetközi résztvevői között olyan nevek lesznek láthatók mint a francia testvérpár, a Les Twins, a holland The Ruggeds csapata, a cseh Kris & Marek, a mozambiki DF & Kuryó, valamint Bboy Junior Franciaországból.

Egy felejthetetlen zenei körtúra várható a Global Village színpadon a fesztivál során. Felcsendülnek az ukrán szabadság hangjai a Luiku előadásában, 25. évfordulóját ünnepli az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi zenekar megmutatja a lengyel virtuózok dallamait és a Rodopi Rembetikója vagy a nápolyi hard core LaLaLa Napoli mantrái varázsolnak el a hét folyamán. A gnawa zene lesz az egyik csúcspontja a színpadnak a magyar Chalaban zenekarral és az elektronikus Zar Electrik formációval. Nőiesre formálja az észak-amerikai bluest Bab l’Bluz és Mehdi Nassouli a francia La Caravane Passeból. A kolumbiai feminista trió, a La Perla tagjai életre keltik a cumbia ritmusait. Érdekes ritmusszekcióval és egy ázsiai csavarral bolondított karibi ritmusokkal érkezik a lélegzetelállító japán Minyo Crusaders és a magyar hipszterek, a Los Orangutanes. A fontos világzenei stílusok közül Arat Kilo különleges ethiojazz projektje is szerepel a programban, aki a mali dívával, Mamani Keitával és a legfülbemászóbb amerikai slammerrel, Mike Laddel közösen lép fel. Megtaláljuk majd az afro-beat hatásokkal tarkított nigériai Santrofi zenekart és az algériai Sofiane Saidi, a „Rai hercegének” szettjét. Maya Kamaty transzba ejt a Maloya egyedi értelmezésével, és biztosan megtáncoltat a Tabanka a Zöld-foki szigetekről származó Fufanà rabszolgák ritmusaival. A togói gólyalábas akrobaták, az Afuma tagjai, illetve a négy, tradicionális afrikai viseletbe öltöztetett óriásbáb produkciója, a francia Les Mamas társulat előadásában tölti ki a koncertek közötti időt. Ráadásul a Vietnámi Nemzeti Vízibábszínház előadása is színesíti a Global Village programját. Ez a produkció tényleg az, aminek hangzik: bábelőadás, de vízen. Egy mulatságos és látványos előadás, ahol bábok sekély víztócsákon táncolnak keresztül, miközben a bábmesterek a díszlett mögött rejtőznek. Valójában a mai napig szigorúan őrzött titok, hogy ezek a tehetséges bábművészek hogyan mozgatják bábjaikat olyan hibátlanul és pontosan a víz tetején, egy paraván mögül. A vízi bábjáték Vietnám nemzeti kultúrájának egyik büszkesége.

Az ibis X ALL Európa Színpad minden évben az a helyszín, ahol a látogatók felfedezhetik a hazájukban már valamennyire befutott, de nemzetközi szinten még kevésbé ismert, feltörekvő zenekarokat, akik sok esetben pár éven belül a fesztivál nagyobb színpadain térnek vissza. A helyszín programja stílusfüggetlen, az egyetlen cél, hogy egész héten minőségi zene szóljon profi produkciók előadásában. A színpad elnevezésétől eltérően nem csak európai fellépőkre lehet számítani, idén is lesz kanadai, izraeli, de amerikai előadó is. A legjobban várt fellépők között említhetjük a popot, rockot, rapet vegyítő angol Nova Twins nevét, a kanadai cleopatrick duót, a csodálatos zenét játszó portugál Surma-t vagy épp a hazájában is egyre népszerűbbnek számító német Shelter Boy-t. Fellép a Csehországban nagyon menő Lenny, a belga Yellowstraps duó és SYML, aki már több évvel ezelőtt bebiztosította helyét a szervezők radarján. Az elborultabb rock kedvelőinek mindenképp kihagyhatatlan program lesz a belga STAKE, a német Pabst trió és a francia The Psychoctic Monks koncertje. Ne feledkezzünk meg a hazai zenekarokról sem: idén ezen a színpadon lép fel a Duckshell, The Anahit, Platon Karataev, Saya Noé és a programot a Sziámi zárja majd.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés