Kövess minket

Stílus

Air Jordan x Naruto kollab van készülőben, fedte fel az NBA egyik játékosa

Megosztva

Érdekes kollabról rántotta le a leplet a minap Zion Williamson, a New Orleans Pelicans játékosa.

Williamson, aki jelenleg sérülés miatt nem játszik, Instagramon osztotta meg, hogy egy Air Jordan x Naruto társulás várható a – talán nem is annyira távoli – jövőben. A személyes vetülete a történetnek az, hogy az összeborulás fő darabja Zion saját modellje, az Air Zion 1 lesz, így a kollab lényegében az ő nevéhez köthető.

Hivatalos fotók egyelőre nincsenek a darabról, és még a koncepcióról sem sokat tudunk, mindössze egy, a cikk borítójaként is szolgáló fotó áll rendelkezésünkre (amin Uzumaki Naruto kosárlabdás pózban alkalmazza épp egyik jutsuját), amivel Zion belengette a projektet. A Hypebeast szerint vélhetőleg ruhadarabok is a drop részét képezik majd, de ez még nem megerősített a játékos által sem.

Arról nemigen lehetett tudni, hogy Williamson ekkora anime fan lenne, de ha igen, akkor ez most bizonyosan nagy pillanat számára NBA-s otakuként.

Eközben pedig már meg is indultak a találgatások a játékos Air Jordan Zion 2 modelljének megjelenéséről is, bár ha jól sejtjük, az imént említett kollaboráció jóval előbb lát majd napvilágot, további infókra az elkövetkezendő hetekben lehet számítani a márkától is.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés