Kövess minket

Aztaa

Akár életfogytiglant is kaphat Curtis testvére

Megosztva

Pénteken előkészítő üléssel kezdődött meg a Katzenbach-gyilkossággal gyanúsított három férfi, köztük Curtis testvérének a pere. A gyanúsítottak tagadták a vádakat, ezért tárgyaláson folytatódik az ügy – írja a 24.hu.

A vád szerint a három férfi 13 évvel ezelőtt meggyilkolta, majd elásta az MTK volt futballistáját, Katzenbach Imrét. Katzenbach bűne az volt, hogy megszökött 500 millió forinttal, amihez egy illegális számlagyár biznisz által jutott hozzá. Katzenbach-nak a pénzt két vállalkozásnak kellett volna átadnia, de inkább úgy döntött, hogy kiszáll az üzletből, és megpróbál elbújni tettestársai elől. Ez nem sikerült, megtalálták és hazahozták őt, és mivel féltek, hogy esetleg a rendőrséghez fordul az információkkal, megölették őt.

A gyilkosságot 2009 szeptemberében követték el, a vád szerint az 51 éves megbízó kocsival Baranyajenő térségébe, egy általa előre kiásatott gödör közelébe vitte a benne megbízó volt focistát, ahol a két végrehajtással vádolt férfi, Curtis testvére és L. István már várta őket. Az autóból kiszálló focistára a két ott lévő férfi rátámadt, miközben az 51 éves megbízó elhajtott a helyszínről. A két vádlott közül az egyik lefogta a focistát, társa pedig olyan súlyosan bántalmazta, hogy az a helyszínen meghalt. A támadók ezt követően az előre kiásott gödörbe helyezték az áldozat holttestét, majd földdel befedték. A főügyészség életfogytiglant kért rájuk az áprilisi vádemelés során.

A három férfi az elfogásuk kezdete óta tagadják a gyilkosságot. A bíróság úgy döntött, hogy jelenleg maradnak letartóztatásban.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés