Amúgy azt tudtad, hogy Spongyabob egy erőszakos és rasszista gyarmatosító? Akkor jó, mert én sem.

Spongyabob Kockanadrág október 11-én ünnepelte a 20. szülinapját, a jeles évfordulón rajongók milliói – köztük kicsik és nagyok -, éltették a legendás szivacsot…a Washingtoni Egyetem egyik professzorát leszámítva.

Olybá tűnik, Holly M. Barker nem osztja a tömeg véleményét és nem éppen jópofa, generációkon átívelő, imádnivaló alkotásnak tartja a rajzfilmet, vélekedése szerint a Stephen Hillenburg alkotta mese inkább

rasszista és erőszakos jelentéssel bír.

A professzorasszony egy akadémiai lapban publikált cikkben próbálja indokolni elméletét és több aspektusból is vizsgálva az ügyet igyekszik kicsit jobban rávilágítani erre az igencsak újszerű teóriára, ami röviden a következő:

a SpongyaBob sorozat valójában egy aranyos és vicces köntösbe bújtatott amerikai propagandafilm, ami a gyarmatosítást, avagy a bennszülöttek lakhelyének erőszakkal történő elvételét propagálja és még arra is kísérletet tesz, hogy a sötét, hidegháborús múlt kegyetlen katonai akcióit eltussolja.

“SpongyaBob és barátai fontos szerepet játszanak abban, hogy a bennszülöttek földjeinek gyarmatosítók általi kisajátítása normalizálva legyen, mindeközben pedig eltörlik Bikinifenék eredeti lakóit a föld színéről.” – írja Baker a “Felkavaró Spongyabob és az erőszak hagyatéka Bikinifenéken” című cikkében. 

Forrás:

Bizonyos állítások egyébként nem állnak messze a valóságtól, hiszen a víz alatti városkával párhuzamba állított Bikini-atoll tényleg létezik, a Marshall-szigetek részét képező Csendes-óceáni területet még a hidegháború idején az Amerikai Egyesült Államok használta, mint kísérleti terepet: 1946 és 1958 között 23 hidrogén-és atombombát robbantottak fel itt. Ahogy azt az Index is kiemeli, éppen ezen történelmi tények hatására született több olyan rajongói konteó is, miszerint Spongyabob és barátai valójában mutáns lények, akik pont a robbantási kísérletek hatására lettek azok, amik.

Barker egyébként sok súlyos és már-már szürreálisan ható vád mellett többek közt azt is felhozza, hogy a készítők még a Csendes-óceáni kultúrát is képesek voltak kisajátítani, hiszen sztereotip módon használják a Hawaii ingeket, az ottani öltözködést és a hawaii stílusú zenét a sorozatban, bizonyos karakterek pedig ananászban és Moai szoborban laknak.

A professzor szerint még a rajzfilm főcímdalával is gond van, ami gyermekded és butuska stílusa miatt a régiót komolytalannak állítja be (a professzor itt egyébként a “nautical nonsense” jelzővel él). És ez még nem minden: problémás az is, hogy nincs meg a megfelelő egyensúly a női és férfi nemű szereplők száma között, nem mellesleg azzal, hogy a főszereplőnek a “Bob” nevet adták, sokkal inkább egy mindennapi, jellegtelen hőst (“everyman character”) alkottak meg, mintsem egy kulturális szempontból értékes alakot, akire a fiatalság fel tudna nézni. [vembed youtube=”r9L4AseD-aA” ]

Barker annyit azért hozzátesz, hogy az alkotók valószínűsíthetően nem gyarmatosításra, megszállásra, vagy kulturális kisajátításra gondoltak, amikor megálmodták a sorozatot, azonban figyelhettek volna jobban a kényes párhuzamokra és a kifogásolható és káros mögöttes jelentésre. 

A cikk végül aztán így zárul:

„Kínosan kéne éreznünk magunkat amiatt, hogy egy hamburgerimádó amerikai közösség megszállja Bikinefeneket, és teljes mértékben lerombolja annak szuverenitását” *

Oké.

(Fox News / Index)

* Az idézőjelben az Index.hu fordítását közöltük.