Kövess minket

Hiphop

Andre 3000 kifejtette, szerinte miért hasonlít annyi rapper hangzása manapság

Megosztva

André 3000 volt a vendég LeBron James és Maverick Carter The Shop című műsorának legutóbbi epizódjában Sexyy Red és mások mellett. Számos témát érintettek, többek között André New Blue Sun című lemezét és persze arról is beszéltek, hogy miért nem adott még ki szóló rap albumot.

A panel a modern hip-hop egyik leggyakoribb kritikájára is kitért: minden hasonlóan hangzik. Az idősebb rajongók sajnálkoznak a hangzásbeli változások miatt, és visszavágynak azokba az időkbe, amikor a hip-hop még úgy szólt, mint egy generációval ezelőtt. Andre-nak van erről egy teóriája és elmagyarázta, hogy szerinte miért hangzik olyan sok új előadó úgy, ahogy.

Ha akkor jöttünk volna ki OutKastként, amikor úgy gondoltuk, hogy készen állunk, nem jutottunk volna messzire, mert olyan hangzásunk lett volna, mint mindenki másnak. Úgy hangzott a zenénk, mint akiket hallgattunk” – mondta zenész. „Most nem hiszem, hogy a művészeknek van idejük arra, hogy műveljék magukat, így sok művész ugyanúgy szól. Gyorsan megragadhatsz egy mikrofont – ez fantasztikus, mert azonnaliságot kapsz, de nincs időd arra, hogy csiszold azt, aki vagy […] Még Future is más volt anno. Tudom, hogy Raynek vannak Future felvételei, ahol Future másképp hangzik; Future valóban rappelt. Idő volt miután kialakult a mostani stílusa. Még 2 Chainz is, mikor még Tity Boi-ként futott, keményen rappelt.”

Emellé persze az internet általi homogenizálódást is fel lehet hozni, mindenesetre érdekes gondolatok.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés