Stílus
Az Adidas 3D nyomtatott cipői jelentik a jövőt
Bemutatkozik a Futurecraft 4D.
Az Adidas beugrik a cipőgyártás jövőjét jelentő mély vízbe és a tavalyi szárnypróbálgatások után tömeggyártásba viszi a 3D-s nyomtatással készülő cipőit. A Futurecraft 4D nevű sneakereknek egyelőre csak a talpát készítik majd új technológiával, de már az is nagy dolog, hogy ebbe belevág egy ilyen nagy márka.
A 4D létrejöttét egy amerikai startup, a Carbon által kifejlesztett új generációs 3D nyomtatók teszik lehetővé, ezek a gépek már tömeggyártásra is képesek. Összehasonlításképp, a tavalyi 300 eurós árcímkével rendelkező elődöknek még 10 órára volt szükség, mire elkészültek, ezt másfél órára csökkentette az Adidas, a jövőben pedig 20 perccel számolnak.
[vembed youtube=”zXE-icw28n8″ ]Idén 5 ezer darabot dobnak piacra, az igazi tömeggyártás csak 2018-ban indul be, akkor már 100 ezer darabbal számol a német cég. Az Adidas végső célja amúgy az, hogy akár maguk a vásárlók is megtervezhessék saját, egyedi cipőtalpjukat és felsőrészüket, aminek elkészülését akár az üzletben is megvárhatják. Jelenleg a Nike, az Under Armour és a New Balance is kísérletezik azzal, hogy a 3D-nyomtatást bevonja a gyártásba, de csak prototípusokig vagy promóciós célra készített cipőkig jutottak csak.
(The Verge, Portfolio)