Kövess minket

Tech

Az NBA 2K kiadója már szemezik a FIFA-val, miután az EA Sports elengedte a licenszet

Megosztva

Az EA nemrég bejelentette, hogy az idén ősszel megjelenő FIFA 23 lesz az utolsó hivatalos FIFA licenszelt focis videojátékuk, a következő évtől kezdve EA SPORTS FC néven folytatják. A szakítás oka az volt,hogy a FIFA többszörös árat kért a brand használatáért, amit az EA már nem akart kifizetni. A FIFA tervei szerint több különböző kiadónak is eladják a brandet, akik különböző stílusú játékokat gyárthatnak majd, az első lehetséges jelentkező pedig már úgy tűnik meg is van.

A Take-Two Interactive vezetője, Strauss Zelnick ugyanis az IGN-nek adott interjújában kijelentette, hogy továbbra is folytatni szeretnék a sportjátékok megjelentetését, és gondolkodnak rajta, hogy a FIFA-val is együttműködjenek.

Egyértelműen bővíteni szeretnénk a lehetőségeinket a sportrészlegen, és a FIFA egy nagyszerű márka, hatalmas ismeretséggel, de egyelőre nincs semmi konkrétum” – mondta Zelnick.

A Take-Two amúgy a kiadója a nagy sikerű NBA 2K kosaras játéksorozatnak, de WWE pankrátor játékokat is megjelentetnek, és persze ők terjesztik a GTA játékokat is.

(NME)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés