Az Underachievers „Evermore: The Art of Duality” albuma egy alulértékelt gyémánt

Forrás:

Az Underachievers keleti parti rapduója napjaink egy talán legalulértékeltebb formációja, mely – három önálló nagylemez, három mixtape, és egy gyerekkori barátaikkal, a Flatbush Zombies-zal készített EP-jük után – még mindig sok hiphop head számára ismeretlen név. Pedig az „alulteljesítők” rendszeresen „felülteljesítenek”, amelyet legjobban talán a 2015-ös Evermore: The Art Of Duality projektjük csillogtat meg. Egy koncepciózus, öntudatos és pszichedelikus rapet ötvöző mestermű ez, mely egyszerre élvezhető a filozofikus, tartalomfókuszú hallgatóknak ugyanúgy, mint a hiphopot a karizmatikus és fülbemászó verzékért kedvelőknek. De kik is ők dióhéjban? A brooklyni huszonévesek, Issa Gold és AK The Savior produkciója a 2010-es évek elején született, ironikus nevüket az életstílusukat sztereotipizáló átlagember reakciójából merítve:

„Nevezhető »alulteljesítésnek«, amiket előszeretettel csinálunk mint a füvezés. Ha valakivel találkozunk, egyből azt sejtheti, hogy »csak drogosok«. Aztán dumálnak velünk pár sort és leesik nekik, hogy »oké, intelligensek ők«. Ebből jött az ötlet, hogy annak ellenére, amiket teszünk, tele vagyunk pozitív energiákkal.”

Első, tátott szájakat maga után hagyó projektjük, az egyéni stílusukat, jellegzetes, egy a százból hangszínüket, és különc karakterüket megjelenítő Indigoism lemez, amin elámulva, a neves Flying Lotus szerződtette le őket, valamint szorosabb kreatív és személyes viszonyt kezdtek ápolni az ezidőtájt feltörekvő „lebutított hiphop” lirikus reformereivel, a Pro Erával és a már említett Flatbush Zombies-zal, egy nagy „supergoupot” alapítva Beast Coast néven. E fenevad formációja önálló albumban még nem testesült meg, de rendszeres közreműködői és segítői egymásnak, ahogy a páros legnagyobb slágere, a Herb Shuttles is mutatja. A megnyerő eredetiségről tanúskodó páros rapinspirációi leginkább talán a hasonlóan tartalmas KRS-One-ban, és az épp oly alternatív OutKastben és Kanye Westben találhatóak meg.

[vembed youtube=”205K9Pim2oE” ]De miképp is szól legelismertebb alkotásuk, az „örökkévaló” projekt? Röviden: kinyílik a harmadik szemed, úgy érzed mintha teremtői identitás lennél, felbuknak a saját aurádban a járókelők… pedig „csak pár drogos” spirituális és társadalmi témákat idéz meg, fülbemászó, hardcore, sokrétű alapokból.

A „kettősség művészete”, alcíméhez hűen egy kétoldalas kreáció, mely a jó és a rossz, a fény, az optimizmust, a „fentek” és a sötétség, a pesszimizmus, a „lentek” állandó dualitását és harcát festi le, már-már filmszerűen élő, részletgazdag, misztikus beatekre, amit a „szétszakadt” borító mesterien szimbolizál. Míg első fele egy lágyabb produkció, második része egy igazi falatrengető bangerek sora. A mű kulcskontextusa a szokásos, megkerülhetetlen „hippihatás” mellett az élet választásai, az „útkeresés” és lehetséges kimenetelei közti döntés.

Forrás:

Az első trekktől kezdve már bele is csapunk a legkeményebb, személyes témákba: pár inspiráló számon át hallhatjuk, miképp kezdtek neki karrierjüknek, hogy „léptek ki a sötétségből”, leküzdve önmagukat, a depressziót, a démonokat, a drogfüggőséget, valamint a társadalmi és családi elvárásokat levetve, és kibontakoztatva a bennük rejlő potenciált. Mindezt a „felsőbb, nagyobb cél” részeként, kinyitva az önkiteljesülés lakatát hibátlan, gyors, agresszív flow-val, erőteljes, határozott, karcos hanggal. Legerősebb anyagok itt a második Shine All Gold „űrutazásszerű”, egyszerű gitárakkordok vezette nyomasztó valósága, melyben mégis ott a remény, továbbá az élet értelmén, predesztináción, sorson, pozitív gondolkodáson filozofáló Illusions, – melyre a második oldal Allusions-je a válasz -, valamint a kevésbé elvont, teljes egy óra legvidámabb darabja, a jövő potenciáljait dicsőítő The Brooklyn Way.

[vembed youtube=”rKbvHYkEyng” ]A jazzesebb, soulosabb, levegősebb kezdet után, a következő hét szám trapesebb, sűrűbb, mély basszus vezette beatekkel operál, precízen átadva a lemez ideáját. A második fázis azonnal egy felkavaró, vakolatrepesztően démoni beattel tör be, melyet a korong legerősebb, feszült Take Your Place, az agyadat füleden egy jól irányzott rántással kitépő, hencegő Moon Shot és a reményteli, gospel fűszerezésű, futurisztikus Generation Z kottái követnek, amelyekben már a rapperi hedonizmus és lerombolhatatlan magabiztosság is fel-felcsillog. Még néhány hasonlóan élvezetes darab után a szintén legenergetikusabbak közé tartozó Unconscious Monster kivezetővel zárul a lista, egy elhalkuló zongorabillentyűzéssel pontot téve az Evermore – The Art of Dualityre. Végső soron a duó nem hoz ítéletet a potenciális életutakról, sokkal inkább csak bemutatják azokat, utalva minden személyiség és helyzet összetettségére is, elutasítva a „fekete-fehér” világképet.

[vembed youtube=”rqDkW6xhseM” ]Összességében a 2010-es évek egyik legérdemesebb albuma, mely egyszerre lóg ki társai közül és egészíti ki azt kerek egy órán át, kihagyható töltelékdalok nélkül a „félunderground” csapattól. Jól ötvözi a klasszikus rap elemeit a modern érák hatásával, egy kétfejezetes, kétárnyalatú, de sokszínű rapregénybe csomagolva azt, amely az edzőteremben feltéve ugyanúgy energetizál kemény alapjaival, mint ahogy a szövegértelmezéseket böngészve inspirál mélyebb mondanivalóival. Maga a modern mestermű. Issa és AK azóta egy-két alkotással kiegészítették a The Underachievers diszkográfiáját, valamint szólólemezeket is kiadtak, de a mind a mai napig a bemutatkozó Indigoism, és a perfekcionista Evermore tetőzi pályafutásukat.