Kövess minket

Aztaa

66 év meztelenkedés után megszűnik a Playboy nyomtatott verziója

Hát persze, hogy ez is a koronavírus miatt.

Megosztva

Forrás:

A Playboy bejelentette, hogy az év végéig nem adnak ki több nyomtatott magazint.

Az 1953-ban, néhai Hugh Hefner által alapított magazin készítői már egy ideje gondolkodnak a lépésen, hisz a print eladásai folyamatosan csökkenek, de a koronavírus-korszak beköszöntével kicsit előbbre hozták a döntésüket. 

„Ahogy a koronavírus-járvány befolyásolta a gyártást, úgy lett számunkra egyre nyilvánvalóbb, hogy rá vagyunk kényszerítve, fel kell gyorsítanunk a választ egy már korábban is napirenden lévő kérdésre: miként alakítsuk át az amerikai nyomtatott magazinunkat” – mondta Ben Kohn, a Playboy Enterprises vezérigazgatója egy nyílt levélben. „Úgy döntöttünk, hogy a 2020-as tavaszi kiadás lesz az utolsó, ami az amerikai újságárusokhoz kerül” – tette nyilvánvalóvá. Az amerikai print már így is havi helyett negyedévente jelent meg, és a tervek szerint a járvány végeztével sem tér vissza a magazin, szimplán néha egy-egy speciális kiadványuk lesz. A magyar kiadás már tavaly novemberben el lett kaszálva. A digitális verzió továbbra is elérhető lesz.

A Playboy címlapján többek között olyan sztárok tűntek fel az évek alatt, mint Kim Basinger, Pamela Anderson, Drew Barrymore, vagy épp Mariah Carey.

(Hypebeast)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés