Keresés

  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • Lefújták az 51-es körzet megrohamozását, az űrlények megnyugodhatnak

Lefújták az 51-es körzet megrohamozását, az űrlények megnyugodhatnak

Offmedia- 2019.09.12. 15:48
Nem fogja senki megzavarni őket.
Poénnak indult, sokan komolyan vették, most mégis lefújták az 51-es körzet szeptember 20-i lerohanását.

A nevadai 51-es körzetet, ahol a legenda szerint az amerikai kormányzat űrlényeket és űrlénytechnológiát bújtat egy vicc Facebook esemény által került veszélybe, ahol bátor polgárok azért gyűltek össze, hogy később Naruto futással jussanak be az őrzött területre, kimenekítve az ott dekkoló űrlény tesókat, miközben az egészet élőben streamelik. Ez az ötlet amúgy nem igazán feküdt jól az amerikai légierővel, akik kijelentették, hogy akár fegyverrel is hajlandóak megvédeni az amúgy katonai kiképzőközpontot. Ezután nem csoda, hogy az eseményt létrehozók is okosabbnak látták alakítani a témát, és kitalálták, hogy fesztivált rendeznek a környékre, ez viszont előre láthatólag botránnyal végződött volna, mivel a nevadai sivatagban nincs meg az ehhez szükséges infrastruktúra.

Most tehát hivatalosan is lemondták az egészet, nem lesz sem 51-es körzetbe betörés, sem sivatagi alien fesztivál, mivel túl rizikós és félnek a szervezők a botránytól. Az utóbbit azért úgyahogy mégis megtartják, de szeptember 19-én, és nem az 51-es körzet mellett, hanem Las Vegas belvárosában, sokkal kisebb méretben.

(Hypebeast)

Hozzászólások