Kövess minket

Aztaa

„McGregor csak egy kötekedő pénzeszsák” – megszólalt az 50 éves férfi, akit az ír bunyós megpróbált leütni egy bárban

Közben a dublini fenegyerek elnézést is kért.

Megosztva

Forrás:

Talán csak a legelfogultabb Conor McGregor hívők voltak képesek különösebb szégyenérzet nélkül végignézni azt a biztonsági kamera által rögzített felvételt, melyen az ír küzdősportoló sunyi módon, oldalról plekniz le egy bárban komótosan iszogató, idősebb férfit. Az eset egyébként még áprilisban történt Dublinban, arról azonban, hogy pontosan miért is ütötte meg McGregor az ősz hajú úriembert, eddig csak homályos találgatások születtek. Egyesek úgy gondolták, csupán annyi volt bűne, hogy visszautasította az ír bunyós italmeghívását, míg a McGregor fanok jobb híján áldozathibáztatásba kezdtek, szerintük a bárban üldögélő vendég tiszteletlenül mondott valószínűleg nemet, meg amúgy is minek ment oda, ahol a hős Conor bulizgat.

[vembed youtube=”I-u1B-pPl_c” ]Az Irish Daliy Star rövid keresgélés után megtalálta az ütésálló férfit, aki szinte meg sem rezzent az UFC egykori bajnokának balosától, és rákérdeztek a balhé kiváltó okaira.

„Teljes nyugalomban, a bárszéken ülve söröztünk az egyik barátommal. Aztán szinte a semmiből kaptam egy pofont, mert nem kértem a whiskeyéből” – mondta az egyébként 50 éves férfi, majd megjegyzete, hogy örül a videó nyilvánosságra hozatalának, már csak azért is, mert így legalább sokan szembesülhetnek azzal, milyen McGergor valódi énje. „Ő csak egy kötekedő alak, tele pénzzel” – tette hozzá. A férfi a végére hagyta az igazi slusszpoént, mint mondta, egészen jól bírja az ütéseket, de ezt ugyebár mindenki jól láthatta a már milliószor kikockázott felvételen.

[twitter]https://twitter.com/IsFearrAnStar/status/1164331731140431872[/twitter]

A bulvárlap cikkének megjelenése előtt nem sokkal McGregor is megszólalt az üggyel kapcsolatban: elnézést kért a megtámadott vendégtől (és minden rajongójától) a nem túl átgondolt akciója miatt.

[twitter]https://twitter.com/SportsCenter/status/1164655428908867584[/twitter]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés