B – MOVIE, avagy Nyugat – Berlin hangjai, 1979- 1989

[vembed youtube=”tj3qj6KNcLU” ]

Mark Reedert, a húszéves zenészt és producert annyira magával ragadja a német alternatív zene, hogy hátat fordít a Joy Division köré épült brit szcénának. Átköltözik Nyugat-Berlinbe, ahol igyekszik felkutatni a legígéretesebb tehetségeket, miközben mindent megörökít.

Ez például egy vicces része a film történetének, mivel, a rendezők szerették volna egy kerettörténetbe foglalni ezt a rengeteg zenei anyagot, amit sikerült összegyűjteniük erről a korszakról, így sokáig gondolkoztak, hogy ki legyen úgymond a ’főhőse’ a filmnek és mi lesz az a fonal, amin keresztül be tudják majd mutatni ezt az egészet. Ekkor felmerült pár ember neve, aki ’elvihette’ volna a filmet, de senki nem tűnt tökéletesnek, amikor észrevették, hogy Mark szinte az összes felvételen szerepel. Vagy interjút csinált, vagy ő forgatta, és kommentálta az eseményeket, vagy éppen fellépett valamelyik bandával, vagy csak ott volt az összes bulin, és ismert mindenkit. Így elég hamar kikristályosodott, hogy ő lesz az a bizonyos főszereplő, akit könnyen bele lehet illeszteni a történetbe, – hiszen kikerülni úgysem tudnák – és aki által végigmehet ez a történet úgy, ahogy azt megálmodták.

[vembed youtube=”egaUzATKXsQ” ]

„A csontsovány Blixa Bargeld, a rém komoly Nick Cave, a Die Tödliche Doris, a fiatal Jörg Buttgereit, az Ärzte, a Toten Hosen, Nena, Westbam – igen, ők mind-mind felbukkannak a filmben, és minden idők egyik legszórakoztatóbb és leggazdagabb zenei és művészeti dokumentációjává teszik a B-MOVIE-t.” (kino-zeit.de)

Mindenki önmegvalósít, lázad a maga módján a zenén keresztül, amihez társul egyfajta öltözködés, viselkedés, életvitel. Ezen felül olyan bandák születtek meg abban az időszakban, akikről senki (még ők sem) nem gondolta volna, hogy ebből lehet valami nagyobb, vagy egyszer híresek lesznek. Az adott időszak és vélemény hangjainak tekintették őket, akik mára már stadionokban lépnek fel, és szinte mindenki ismeri a nevüket.

A Malaria-val több interjút is készítettek, amiben tökéletesen beszélnek arról, hogy ők nem akarják besorolni magukat semmilyen irányzatba, hogy szinti, vagy dark punk, vagy egyéb akármilyen jelző, amit szeretnek az emberek ráhúzni bizonyos bandákra, aztán nem tudnak ettől elszakadni.. Ők csak játszanak, azt, amit ők szeretnének, és ez vagy tetszik, vagy nem.

A vetítés után vendégként és interjúalanyként jelen volt az egyik rendező, és a film forgatókönyvírója, Klaus Maeck, akitől érdekes infókat lehetett megtudni például a film zenéiről is. Gondolok itt az engedélyekre, a horribilis jogdíjakra, ami miatt egy ilyen zenei történelmet feldolgozó film majdnem megbukott, mert semmit nem engedtek, mint hozzájárulás és dokumentációja ennek a kornak, hanem ’tartották a markukat’ és nem is keveset kértek egy-egy számért. Így kénytelenek voltak egyet vagy többször, vagy csak megemlíteni, vagy pedig valami hasonlóval helyettesíteni.

Ez volt a Toten Hosen bevágásnál is, amire már abszolút nem maradt pénzük, így egy másik populárisabb szám csendült fel a vetítésen. Ezt a banda is látta/hallotta, és megkérték a rendezőt, hogy cserélje már le a másik számukra, amire nyilván az volt a válasz, hogy szerette volna, csak nincs pénzük rá. Toten-ék pedig mosolyogva adták ajándékba neki azt a számot, mivel ők magukat menedzselik, adják ki a számaikat, és intézik az összes jogi részét, így nem kellett ezzel kapcsolatban több kört futnia.

[vembed youtube=”lDeAl9jaTXg” ]

Bowie-nál(akit végig Bójiztak idegesítő módon) már más volt a helyzet. A Berlinben énekelt, Berlinnek szóló fő számát lehetetlen lett volna kifizetniük, így nem került bele a filmbe, és az egész filmet átölelő fő szám se ez lett, viszont írtak egy újat, ami hasonló volt hangulatilag is a másikhoz, és a végeredmény tökéletes. A fő vetítésen az egyik zenei producer nő fel is figyelt rá, hogy mi ez a szám, szívesen kiadná..:)

Viszont szerencsére nem keseregtek ezeken a buktatókon sokáig, mert így is rengeteg anyaguk volt, amit felhasználhattak, és a filmhez elegendő és kielégítő mennyiségű zenét sikerült szerezniük, és teljes lett a kép.

[vembed youtube=”eSJgf3_3T74″ ]

A rengeteg anyagról természetesen az is kiderült, hogy igazából minimum 50 rendezője volt ennek a filmnek, és 4-évig tartott teljesen összerakni, és mindent beszerezni hozzá, hogy végre az arra érdemes közönség szemei és fülei elé tárják.

Ezt a filmet mindenkinek látnia kell, aki kicsit is értékeli ezt a vonalat, és érdekli, hogy hogyan is élték meg akkoriban az emberek a fal túloldalán a helyzetet. Milyen volt az, hogy kb egy saját kis szigeten voltak, ahol volt mi ellen hangot emelni, és azt csinálhattak, amit csak akartak.

Felemelő, a maga lesújtó módján, és egy zseniális gyöngyszem a zenei színtéren, hogy ez meg lett örökítve anno, és most pedig fel lett dolgozva ilyen profi szinten.

Ezen felül, ami még nagyon pozitív volt, hogy nem akarták, hogy úgy épüljön fel a film, hogy akikről szól, azok a jelenkori énjükként beszélnek a történtekről, a régmúltról, hogy ez milyen is volt. Ezért szerencse, hogy ennyi felvétel készült, és maradt épségben. Így az igazi oldaláról, azokkal a képekkel tudták ezt bemutatni a nézőknek, az unalmas szobában történő elbeszélések helyett.