Kövess minket

Balaton Sound

Minden kiderül, ami a DVBBS öltözőjében történt

Nemsokára kiderülhet az igazság, hogy mi is történt pontosan az együttes öltözőjében a lányokkal, akikre ájultan találtak rá a Sound-fellépésük után.

Megosztva

A blikk.hu úgy tudja, hogy a backstage-ben kamerák voltak felszerelve,  minden lépést figyeltek, így hamarosan kiderül, hogy a lányok maguktól mentek-e be, és hogy valóban az ott kapott italtól lettek-e rosszul. 

Egyre több részlet szivárog ki az ügyről, például már azt is tudni, hoyg egy ismert tévés, Bényi Ildikó a Duna Televízió Kívánságkosár műsorvezetőjének lánya is a bedrogozott fiatalok között volt – írja az index.
A lányok egyelőre nem nyilatkoztak, az édesanya pedig elmondta, hogy reméli érthető, ha most a testi-lelki felépülés a legfontosabb.

Mint azt tudjuk, ájult tinilányokat találtak a fellépők öltözőjében, majd négy külföldi férfit állítottak elő a helyi rendőrkapitányságra

A DVBBS később sajnálkozott az eset kapcsán, de nem biztos, hogy tudják, hol is voltak pontosan. Ezután kiderült, hogy a lányok hatan voltak, hármuknak sikerült lelépni a gyanús ital után.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés