Kövess minket

Aztaa

Barack Obama lánya Childish Gambino új, épp készülő sorozatának egyik írója

Megosztva

Donald Glover (előadói nevén Childish Gambino) színész-rendező még 2021 februárjában kötött több tízmillió dolláros szerződést az Amazon Studios vállalattal, e nagyszabású társulás első kézzelfogható projektje, egy egyelőre ismeretlen című és hátterű sorozat pedig épp most van készülőben.

Az anyagról bizonyos források azt mondták a Variety magazinnak korábban, hogy Barack Obama demokrata ex-elnök lánya, Malia Obama is az írók közt lesz majd, ez az információ azonban nem lett megerősítve – mostanáig.

Glover az általa fémjelzett ikonikus Atlanta-sorozat 3. évadának bemutatója alatt mondta el a Vanity Fair kérdésére, hogy igaz a hír, majd hozzátette, hogy Obama

„egy lenyűgözően tehetséges személy, aki emellett még fókuszált is és nagyon keményen dolgozik.”

A színész-zenész ezután még tovább méltatta az egykor még Joey Bada$$ kollektívájának pólójában fotózkodó 23 éves lányt, akinek „írói stílusa szintén lenyűgöző.”

Ha ez nem lenne elég, a gálán Stephen Glover, Donald testvére és gyakori munkatársa (aki nem mellesleg a szóban forgó projekten is munkálkodik) is biztosította a riportereket arról, hogy Malia nem semmi tehetség, aki érdekes látásmóddal rendelkezik minden létező témáról, ez pedig nagyon is hasznos az írói gárdánál.

Az Amazon-sorozatról mindössze annyit lehet tudni, hogy főszereplője „egy Beyoncé-szerű karakter.” A Variety szerint a stábban még ott lesz Janine Nabers is, aki egyebek mellett a Watchmenen is dolgozott.

(Variety)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés