Kövess minket

Események

Bejelentették az új helyszínre költöző Kolorádó fesztivál első neveit

Megosztva

Megérkeztek az idei Kolorádó első fellépői. A fesztivált immár Kálozon rendezik meg, Budapesttől alig egy órára, ráadásul az új helyszín számos újdonságot is rejt az idén tizedik rendezvénynek. A 2026-os hazai program visszatérő, ikonikus fellépőket, nagyszínpados zenekarokat, szcénát formáló DJ-ket és kollektívákat, valamint számos feltörekvő előadót vonultat fel.

A tavalyi év váratlan fordulatot hozott a Kolorádó életében: a fesztivál rajtuk kívül álló, magasabb szintű döntés következtében kénytelen volt elhagyni korábbi helyszínét Nagykovácsiban. A változás alapjaiban rengette meg a rendezvény jövőjét, a szervezők azonban nem adták fel, meggyőződésük, hogy a Kolorádóra most nagyobb szükség van, mint valaha.

„Amellett, hogy Kolorádó egy nagyon erős közösség legjobb bulija lett, kiaszakadva a városi valóságból, az elmúlt 10 év alatt megértünk arra, hogy új kihívásokat keressünk egy összetettebb és mélyebb projektben. A szervezőcsapat Kálozban látja azt a lehetőséget, amely identitást és motivációt ad a következő 10 évre. Káloz a miénk: ha építünk, épül; ha beleadjuk magunkat, benn maradunk. Kolorádó egy ideiglenes rend a káoszban, egy kollektív jelenlét egy széttöredezett világban.” – mondja Manek Gábor, a fesztivál alapító tulajdonosa.

Az új helyszínért mindössze fél órával kell csak többet utazni Budapestről és közvetlen buszjáratok is indulnak majd a fővárosból. Cserébe egy gazdagabb és még izgalmasabb környezet várja a látogatókat: regenerált tó, erdős-mezős részek, permakultúrás mintagazdaság, valamint egy közel 200 éves kastély, amelyet a fesztivál idejére megnyitnak és megtöltenek programokkal. A helyszín kétszer akkora, mint a korábbi, így még több lehetőség nyílik a tartalmas időtöltésre.

Kolorádón továbbra is a sokszínűség az alap, a fesztivál ezúttal is otthont ad a műfajok teljes kavalkádjának: punk, kísérleti elektronika, jazz, hip-hop, pop, techno és világzene. Idén az Analog Balaton, az Elefánt és Sisi mellett először lép fel a headlinerként Bongor. Visszatér Kolorádóba többek között Kolibri, az L.A. Suzi, a Freakin’ Disco, a Decolonize Your Mind Society, Csinszka és Lenkke_ és a hip-hop felhozatalt erősíti még Gyuris és Lil 404 is. A feltörekvők közül ott lesz a Cicciolina.jpeg, a Telehold és a Swim Swim Naked, a népzenei, világzenei vonalról pedig jön a Budapest Afro Ska Orchestra és a Kale Lulugyi is.

Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti a Kolorádó veterán Adis Is OK, Isu, Maron & Galactic Jackson, CRIME, Slym & Szoliver és Vedat Akdag. Mellettük idén először láthatjuk GEGE & Bizmuth live szettjét, és itt debütál majd Klpflrtpr & Vava közös produkciója is. A teljes listát itt találjátok. A magyarok mellett számos külföldi elektronikus zenei fellépő is érkezik majd, akikről nemsokára szintén lerántják a leplet.

Emellett a nemzenei programokra is a megszokott kiemelt figyelem fordul, ezek idén is olyan élményeket kínálnak majd, amelyek kizökkentenek a hétköznapokból, új nézőpontokat adnak, vagy lehetőséget teremtenek a lelassulásra és feltöltődésre. 2026-ban új elemként jelenik meg a permaKultúra és a Trafó, a Friss Hús Filmfesztivál pedig saját programokkal érkezik.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook