Kövess minket

Hiphop

Biggie Smalls állítólag ott akarta hagyni Diddy ‘Bad Boy’ kiadóját közvetlenül a halála előtt

Megosztva

Leleplező cikket közölt a Rolling Stone magazin Sean „Diddy” Combsról, melyből többek közt kiderül, hogy Notorious B.I.G. állítólag nem sokkal halála előtt azt tervezte, hogy elhagyja a Bad Boy kiadót.

Több, a cikkhez megkérdezett személy is megerősítette a történetet, és azt állították, hogy Combs harcban állt a néhai rapper ügyvédeivel, mivel megpróbálta visszaszerezni a zenéi kiadói jogait. Monique Bunn hip-hop fotós azt mondta: „Biggie abszolút abban volt, hogy elhagyja Puffot. Biztosan tudom, mert ő mondta ezt nekem„. Végül egy másik meg nem nevezett forrás hozzátette arról beszélt, hogy gyakorlatilag ez volt a levegőben, hogy mindenki távolodott volna Diddy-től.

Amikor Biggie Smalls-t 1997 márciusában lelőtték, Combs állítólag kihasználta ezt a helyzetet, és „tőkét kovácsolt a sokkból és a gyászból”. Elutasította LaJoyce Brookshire, a Bad Boy egykori reklámigazgatójának szabadságkérelmét, aki a rapperrel utazott a halála előtti napon. Ahelyett, hogy hagyta volna feldolgozni a gyászát, azzal bízta meg, hogy dolgozzon azon, hogy Biggie posztumusz albuma, a Life After Death megjelenésekor az első helyre kerüljön. Néhány hónappal a gyilkosság után a Bad Boy-t megkereste a Rolling Stone egy címlaplehetőség miatt. „Combs azt mondta, hogy miért Biggie legyen a címlapon, ő már halott, inkább engem rakjanak oda, most jön ki az új albumom” – osztotta meg a kiadó társalapítója, és ez végül Diddy-t juttatta az 1997 augusztusi szám címlapjára. Ezt az ízléstelen húzást még a Death Row Records-os Suge Knight is lenézte, aki erőszakos természetéről ismert, és jelenleg is börtönben ül emberölésért. „Amikor Pac elment, nem kezdtem el én zenélni helyette” – mondta Knight a Collect Call podcastjában.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés