Kövess minket

Hiphop

Biztonsági kamera rögzítette, ahogy Blueface rálő egy autósra, gyilkossági kísérlettel gyanúsítják

Megosztva

Mint tegnap megírtuk, Blueface-t letartóztatták, mivel a gyanú szerint megpróbált megölni valakit Las Vegasban, az ominózus lövöldözésről most egy videó is kikerült.

Az igen nehezen kivehető biztonsági kamerafelvéteken az látható, hogy Blueface a barátnőjével, Chrisean Rock-kal együtt távozik egy klubból, majd egyszer csak egy kisteherautó húzódik melléjük. Ekkor többen odafutnak az autóhoz, a vezető pedig menekülőre fogja, miközben hajt el, Blueface pisztolyt ránt és több lövést lead az autósra.

A sztori tágabb kontextusa az, hogy az autóst elvileg megverték Blueface barátai a klubban. A rapper nem vett részt a verekedésben, de a férfi később a klub előtt vonta kérdőre a társaságot. Nem tudni, hogy az autósnál fegyver volt, vagy pontosan mit mondott Blueface sleppjének, mindenesetre ők készek voltak fegyverrel válaszolni, Blueface ráadásul azután lőtt, hogy a férfi már menekülőben volt.

Blueface-t gyilkossági kísérlettel gyanúsítják, de beszédes, hogy az óvadékát mindössze 50 ezer dollárban állapították meg, amit vélhetően azonnal lerakott, így aztán megnyerhetőnek tűnik az ügye. A rapper társa, Chrisean Rock a letartóztatás után kijelentette, hogy nem hagyja el barátja oldalát és jóban-rosszban vele lesz.

(HNHH)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés