Kövess minket

Hiphop

Botokkal pörgethették fel Don Toliver és Lil Uzi Vert klipjeinek nézettségét, a kiadójuk tagad

Megosztva

Sikerre éhes előadókkal előfordul néha, hogy megpróbálják fontosabbnak feltüntetni magukat, mint ami a valóság, teszik ezt például úgy, hogy követőket vásárolnak a közösségi oldalaikon, vagy épp nézettséget YouTube-on. Most egyenesen egy kiadót vádolnak hasonlóval, akik ráadásul a gyanú szerint már eleve befutott rapperek nézettségeit turbózhatták fel.

Az egész ott kezdődött, hogy egyeseknek feltűnt Twitteren, hogy Don Toliver új “Do It Right” című klipje egy nap alatt összehozott több mint 7 millió nézettséget, amit egyesek nem találtak túl realisztikusnak. A gyanút erősítette, hogy a klip alatti kommentek sem voltak autentikusak, így azok is botok által írt kommentek lehettek.

A botvásárlásról DJ Akademiks hiphop kommentátor is posztolt, szerinte szomorú, hogy az Atlantic Records bedobta a törülközőt, ami a marketinget illeti, és helyette kamu nézettséget vásárolnak az előadóiknak, ami ráaádásul visszafelé sül el.

A kipattant gyanú után sokan más Atlantic előadók klipjeit is elkezdték megvizsgálni, és feltűnően nézettségvásárlósnak tűntek Lil Uzi Vert egyes klipjei is, de Roddy Ricch is a célkeresztbe került.

Az Atlantic Records egyébként tagad, az XXL magazinnak eljuttatott közleményükben azt írják, hogy soha nem vásároltak kamu nézettséget egyik előadójuknál sem.