Kövess minket

Hiphop

BSW: Mindenhol elsők vagyunk, ahova nem fröcsögni járnak az emberek

Megosztva

Finoman szólva is felemás kritikákat kapott a BSW és a Tankcsapda múlt hét közepén megjelent, BAZ+ (Túl vagyok rajtad) című közös száma, melynek létrejöttét – látszólag legalábbis – Lukács Laciék rajongótábora emészti meg nehezebben. A Tankcsapda frontembere néhány napja a Bors megkeresésére elmondta; nem foglalkoznak a kommentelő társadalommal, valamint az általuk megfogalmazott negatív véleményekkel, de egyúttal megnyugtatta a hallgatóikat, hogy legközelebb már rockosabb dallal jelentkeznek majd.

Természetesen a BSW tagjaihoz is eljutottak ezek az úgymond elégedetlenkedő hangok, amire aztán a srácok egy Facebook bejegyzésben reagáltak, kicsit talán saját magukat is győzködve az igazukról.

„SAAAJNÁLJUK, ELNÉZÉST! MINDENHOL ELSŐK vagyunk, mindenhol a LEGHALLGATOTTABB es LEGNÉZETTEBB a BSW x TANKCSAPDA – BAZ+ (prod by @smithmusix ) cucc! Ismételjük: MINDENHOL. RÉM KELLEMETLEN!” – szól a poszt eleje, ám ezzel még egyáltalán nem értünk a dolog végére. Mivel a reakciók valószínűleg nem nyerték el a Meklódék tetszését, ezért egy hozzászólásban még egyszer leírták, mennyien hallgatták meg eddig a dalt, meg hogy mennyien üvöltik a refrént a fellépéseken velük együtt. Az különösen vicces szerintük, hogy vannak olyanok, akik nem hisznek a statisztikáknak, pedig a számok – ugyebár – kicsit sem hazudnak.

Végezetül, immáron sokadjára nyomatékosították azt is, hogy a BSW Facebook oldala nem kocsma, ennek megfelelően a fröcsögőket, illetve a fröcsögő gyökereket tiltják, mint a huzat.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés