Kövess minket

Bulvár

25 év után kamerák elé állt a nő, aki azt állítja, Tupac megerőszakolta

A rapper 9 hónapot ült az eset miatt.

Megosztva

Forrás:

Ayanna Jackson 1993-ban azzal vádolta meg 2Pac-ot, hogy a rapper és a sleppje megerőszakolta őt. A vád a bíróságon végezte, Tupac pedig 1,5 – 4,5  évet kapott, amiből végül 9 hónapot ült le. Az eset 25 éve történt, Jackson viszont most kamerák előtt is elmesélte a szörnyű este történetét.

A VladTV által készített interjú két részes, az elsőben Jackson azt meséli el, hogy miként ismerte meg a szupersztár rappert. Mindketten a Nell’s Nightclubban buliztak, mikor 2Pac odalépett hozzá. Kezét a nő farzsebébe helyezte, és csak annyit mondott: „2Pac vagyok…”. Jackson viszonozta a közeledést, táncoltak, smároltak, miközben 2Pac egyik száma szólt a klubban. A rapper egyik haverja egy füves cigivel kínálta meg, 2Pac beleszívott, majd lenyomta Jackson fejét az övéig. A nő állítja, maximum egy puszit adott a rapper péniszére a tánctéren, az a későbbi szóbeszéd messze nem igaz, hogy csak úgy leszopta volna.

[vembed youtube=”4ES0zVa8RII” ]Ezután jött a kérdést, feljössz a hotelszobámba? A nő igent mondott, innentől pedig egy jó ideig úgy zajlottak a dolgok, ahogy egy kavarás során történni szoktak. Smároltak, szexeltek, és hosszasan beszélgettek egymással. Az este után többször is találkozgattak, többek között akkor is, mikor Pac az Above The Rim című filmet forgatta.

Erőszak tehát eddig a pontig nem történt, a dolgok akkor fordultak hatalmasat, mikor Jackson épp egy hotelszobás találkájukon épp masszázst adott a rappernek. „Egyszer csak hallottam, hogy emberek kezdik ellepni a szobát, mire 2Pac annyit mondott: ‘Nyugi baby”. Megpróbáltam megfordulni, de a hajamat szorongatta, és nem tudtam megmozdulni. Bámultam rá, miközben a hátam mögött olyanokat mondtak, hogy ‘Nézd csak, mekkora segge van’.  

2Pac ezután tovább nyugtatta Jacksont, olyanokat mondott neki, hogy „Nyugi, ezek csak a haverjaim„, és „Annyira kedvellek, hogy velük is meg akarlak osztani„. Jackson ezután szabadulni szeretett volna, de a rapper továbbra is fogta a haját. Többször elismételte, hogy nem akar szexelni másokkal, de a férfiak letépték róla a ruhát, és megerőszakolták. Állítása szerint alig bírta felfogni, mi történik.

Megerőszakoltak azon az estén…nem egyeztem bele.

2Pac a haláláig tagadta a vádakat.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés