Kövess minket

Bulvár

Diddy 50. születésnapi buliján barizott össze újra Kanye West és Jay-Z

Reunion a javából.

Megosztva

Habár november 4-én tartja, Diddy tegnapelőtt, azaz december 14-én ünnepelte születésnapját, egy milliárdos-rapperhez méltóan nem éppen szerény körülmények között. A Combs tulajdonában álló Ciroc vodka által támogatott, Los Angeles-i rongyrázó party leginkább azért volt érdekes, mert Diddy Jay-Z mellett Kanye Westet is meghívta, a két rapper kolléga pedig úgy tűnik, hogy több éve húzódó-lappangó viszálykodás után újra egymásra talált. 

Forrás: Getty Images / Kevin Mazur

Jay-Z és Kanye – akiknek a kapcsolata a ‘90-es évek végén indult és akik még egy közös lemezt is kiadtak (Watch The Throne) – viszonya 2014 környékén kezdett megromlani,  azután, hogy Beyoncé és Hov nem mentek el Kim Kardashian és Kanye West esküvőjére. 2016-ban Kanye egy koncertjét megszakítva idegesen emlegette fel azt, hogy Jay és felesége még azután sem keresték fel őket, hogy Kimet sajnálatos módon kirabolták Párizsban.

Jay aztán 2017-ben a 4:44 lemezén a Kill Jay-Z című dalában utalt is kettejük konfliktusára és Ye éppen aktuális kirohanásaira és odaszúrt picit rapper kollégájának, és ekkor még a Hov tulajdonában álló Tidal kapcsán is akadtak üzleti nézeteltéréseik, viszont 2018-ban mondhatni kezdtek elsimulni a dolgok.

Mr. West ekkor beszélt arról, hogy rosszul esett neki, hogy Jay és Bey nem mentek el az esküvőjükre, hiszen mégiscsak a családról van szó. Ye még ebben az évben egy képet is posztolt akkor épp aktív Instagramjára Carterékről, alá ezt írta: “famleeeeee”, biztosítva a nagyvilágot arról, hogy annyira már nincsenek is rosszban egykori, csak “nagytesó”-nak nevezett barátjával. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az idei év elején Kanye beperelte a Roc-A-Fella kiadót, mondván, hogy bizonyos pénzeket ő birtokol, de úgy látszik, ezen túl tudtak lépni. [twitter]https://twitter.com/liveonsocial/status/1206189910295744512[/twitter]

A két mc a Diddy szülinapjáról kiszivárgott videókat elnézve több szót is váltott egymással és mosolyogva fogtak kezet, a People forrásai szerint a házaspárok (Bey-Hov, Kim-Kanye) emellett közel foglaltak helyet egymáshoz, azt viszont nem tudni, hogy a sztárfeleségek üdvözölték-e a másikat. A parti során készült egy ikonikus fotó is, melyen Diddy, Pharrell Williams, Kanye és Jay-Z pózol egymás mellett, ezzel nagyjából több száz milliárd dollárt sikerült egy képbe tömöríteni, nem mellesleg talán a régi nagy barátság is újra lángra kapott. Azt mondjuk nem hisszük, hogy Hov leszokott volna a káromkodásról, és valószínűleg imaórákra sem fog járni Ye-vel, mindenesetre jó őket mosolyogva látni újra, mint régen az Otis klipjében. 

Forrás: Getty Images / Kevin Mazur

Forrás: Getty Images / Kevin Mazur

 [instagram]B6GSzGnns8x[/instagram]

Diddy születésnapi bulija egyébként valódi sztárparádé volt, a helyszíni fotók alapján a partin tiszteletét tette többek közt Post Malone, Cardi B és Offset, Snoop Dogg, 2 Chainz, The Weeknd, Quavo, Big Sean, Tyga, Machine Gun Kelly, G-Eazy, Dr. Dre, Kris Jenner, Kylie Jenner, Fergie, Kevin Hart, Kobe Bryant, Naomi Campbell, Chawick Boseman, Leonardo DiCaprio és Kanye oldalán természetesen Kim Kardashian is.

(Complex / People)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés