Kövess minket

Bulvár

Future legidősebb fia akár húsz éves börtönbüntetést is kaphat bandatevékenység miatt

Nem áll jól a 17 ezer követővel rendelkező srác szénája.

Megosztva

Forrás:

A létező legrosszabb forgatókönyv szerint akár húsz évre is leültethetik Future legidősebb fiát, Jakobi Wilburn-t. A 17 éves srácot bűnszervezetben való részvétellel, valamint birtokháborítással (is) vádolják a hatóságok, miután, még a múlt hónapban egy olyan lőfegyvert találtak nála, amelyről szándékosan eltűntették a gyártási számot, feltételezhetően azért, mert valamiféle, korábbi bűncselekményhez lehet köze. Ahogy az ilyen ügyeknél lenni szokott, Future fiával egyidejűleg még jó pár embert tartóztattak le a rendőrök, a várhatóan hosszúra nyúló tárgyalássorozat első meghallgatásának időpontját azonban még nem tűzték ki. És bár Jakobi még „csak” tizenhét múlt, lakhelye, Georgia állam törvényei alapján már felnőttnek tekinthető, így amennyiben bűnösnek találják, öttől húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A srác egyébként édesanyjával, Jessica Smith-szel él együtt, aki még 2012-ben azzal került a bulvár hírek sűrűjébe, hogy a törvényesen megítélt gyerektartásnál többet szeretett volna Future-ből kicsikarni.

(Bossip)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés