Kövess minket

Bulvár

Jó magaviselet esetén akár már nyáron kiengedhetik 6ix9ine-t a börtönből

Ügyvédje legalábbis ebben reménykedik.

Megosztva

Forrás:

Mint tegnap megírtuk, 6ix9ine egyelőre marad a börtönben, miután a Nine Trey Bloods utcai bandával kapcsolatos bűncselekmények utolsó vádlottjaként felette is ítéletet mondtak. A rapper 2 év letöltendőt kapott, köszönhetően a hatóságokkal való együttműködésének (értsd: mindenkit beköpött a bandából), de mivel a büntetéséből már leült 13 hónapot, 2020 végén szabadulhat. Ez elég szép eredmény, tekintve, hogy a letartóztatásakor még 47 évet tippeltek neki, alsóhangon. Sőt még az is lehet, hogy ennél is hamarabb kint lesz.

A rapper egyik ügyvédje, Lance Lazzaro azt nyilatkozta ugyanis a Hollywood Life-nak, hogy habár csalódott, amiért nem engedte a bíró azonnal szabadon a védencét, de jó hír, hogy ha nem keveredik bent balhéba, és mintarabként viselkedik, akkor a „85%-os szabály” alapján már júliusban elengedhetik, a jó magaviseletére hivatkozva.

6ix9ine-t a szabadulása után még 5 évig megfigyelés alatt tartják, és 500 óra közmunkát is le kell húznia, mindenesetre a zenélést folytathatja, hisz már a börtönben aláírt egy új lemezszerződést.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés