Kövess minket

Bulvár

Tory Lanezt hivatalosan is meggyanúsították súlyos testi sértéssel, amiért meglőtte Megan Thee Stalliont

Szorul a hurok.

Megosztva

Forrás:

Hiába adott ki Tory Lanez egy egész albumot, melyben saját magát mosdatja a júliusi Megan Thee Stalliont ért támadással kapcsolatban, a zenészt mégis meggyanúsították súlyos testi sértéssel.

A Los Angeles megyei rendőrség irodája csütörtökön hivatalosan is megerősítette, hogy közel három hónappal azután, hogy Megan Thee Stallion lábát meglőtték egy házibuli után, Tory Lanezt gyanúsítják a bűncselekménnyel.

Tory Lanez ügyvédje előző héten még azt mondta, hogy Megan nem sérült meg súlyosan, de úgy tűnik az ügyészség nem ért egyet. Lanezt még július 12-én tartóztatták le, miután egy veszekedéshez mentek ki a rendőrök Hollywood Hills-ben. A zenész kocsijában egy töltött fegyvert találtak, a vele utazó Megan Thee Stallion pedig vérző lábbal lépett elő az autóból, és habár akkor még azt mondta, hogy csak megvágta magát, később már nyíltan megvádolta Tory-t, hogy ő lőtte meg. 

Ha elítélik, Lanez akár 22 év börtönt is kaphat.

(Complex)

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Drake oltogatós kedvében volt a “Circo Loco” című dalon, Ye-t és Megan Thee Stalliont is bekóstolta – Off Media

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés