Kövess minket

Hiphop

Bűnösnek mondta ki a bíróság a három férfit, akit XXXTentacion meggyilkolásával gyanúsítottak

Megosztva

Bűnösnek találták az XXXTentaction megölésével vádolt 3 férfit. Az ítéleteket hétfőn hozták meg Michael Boatwright, Trayvon Newsome és Dedrick Williams esetében. Az esküdtszék március 8. óta tanácskozott.

A rablásnak indult gyilkosság még 2018-ban történt, a mindössze 20 éves rappert egy dél-floridai motorkerékpár-kereskedésből való távozása után lőtték le. Az elkövetők 50 ezer dollár készpénzzel és egy Louis Vuitton táskával menekültek el. A rablógyilkosságot egy biztonsági kamera is rögzítette, a szóban forgó felvételt a per során le is vetítették.

A három férfi védőügyvédje az utolsó védőbeszédében arról beszélt, hogy védencei ártatlanok, és szerinte ezt a bizonyítékok is megerősítik, mondván, hogy a rapper testén és nyakláncán talált DNS nem az övék. Végül mégis kimondták a bűnösségüket, április 6-án derül majd ki, hogy mennyi időre kerülnek börtönbe, az ügyészség mindenesetre életfogytiglant kért rájuk.

A gyilkossággal kapcsolatban letartóztattak egy negyedik férfit is, Robert Allent, de ő már tavaly bűnösnek vallotta magát, és beleegyezett, hogy tanúskodik a másik 3 gyanúsított ellen, hozzátéve, hogy habozott a rablással kapcsolatban, sőt, megkérte a többieket, hogy inkább engedjék el az egészet.

(TMZ)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés