Bulvár
Cardi B elismerte, hogy szingli
Cardi B hivatalosan is bejelentette, hogy szingli, és véget vetett a kapcsolatának férjével, Offset-tel.
A hírt napokkal azután tette közzé, hogy kikövette Offset-et Instán, és a szakításukra utalgatott Stories-ban, például azzal, hogy mostantól csak magára koncentrál és maga mögött hagyja azokat, akik lehúzták őt.
Cardi vasárnap este élőben jelentkezett az Instagramon, hogy tisztázza a dolgokat – elmondta a rajongóknak, hogy „már egy jó ideje” szingli, egyben bevallotta, hogy nem tudta, hogyan miként ossza meg ezt az információt a fanokkal. Hozzátette, hogy az új évet frissen és tiszta lappal akarja kezdeni. A pár még 2017-ben házasodott össze, 2 közös gyermekük van, az 5 éves Kulture és a 2 éves Wave.