Kövess minket

Film

Címe még nincs, megjelenési dátuma már van Jordan Peele új filmjének

Megosztva

Jordan Peele marad a Universal Picturesnél, a stúdió pedig már ki is tűzte a következő filmjének megjelenési dátumát, ami 2024. december 25-re esik, azaz karácsony napjára. Ez lesz Peele negyedik rendezése, korábban olyan nagy sikerű filmeket készített, mint a „Tűnj el!„, a „Mi„, és a „Nem„. Emellett Peele saját produkciós cégének, a Monkeypaw Productionsnak is érkezik jövőre egy egyelőre cím nélküli horror/thrillerre, méghozzá 2024. szeptember 27-én.

2024 karácsonyán olyan filmekkel versenyzik majd Peele új alkotása, mint a harmadik „Avatar” film, és a „Sonic, a sündisznó” filmfranchise harmadik filmje.

Peele nagyjátékfilmes rendezői debütálását, a „Tűnj el!„-t 2017-ben adta ki a Universal, és a mindössze 4,5 millió dolláros költségvetéssel szemben több mint 255 millió dolláros bevételt hozott. Az elképesztő pénzügyi siker mellett Peele a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat is elnyerte, és további jelöléseket kapott a legjobb film, rendező és színész kategóriában. A következő film a 2019-es „Mi” volt, amely 256 millió dolláros bevételt hozott, és a főszereplő, Lupita Nyong’o alakítását is sokan dicsértek. A „Nem„-et, Peele harmadik filmjét tavaly nyáron mutatták be és több mint 171 millió dolláros bevételt hozott. Ez a projekt elég ambíciózus volt, egy sci-fi western horrorkomédia, mely egy UFO fenyegetést megélő testvérpárról szólt.

Egyelőre semmit nem tudni Peele új filmjéről a megjelenési dátumon kívül, de ha nem változtat az eddig bevett formuláján, akkor ismét egy teljesen eredeti ötletet, és nem egy folytatást kapunk.

(The Wrap)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés