Kövess minket

Stílus

Csodálatos Nike sneakereket álmodott a mesterséges intelligencia

Megosztva

A mesterséges intelligencia lassan az életünk minden területén megjelenik, és most nem csak arra gondolunk, hogy nemrég minden második ismerősöd lecserélte a profilképét egy AI által megrajzolt portréra. A technológia iszonyatos tempóban fejlődik, amire jó példa az @AI_ClothingDaily nevű Insta oldal, mely teljesen a mesterséges intelligencia által generált ruhadarabokra koncentrál. Fél éve még elmosódott, összefolyt AI által készített képeket posztoltak, mivel az akkor nyilvánosan elérhető tech még csak ezt tudta. Mostanra viszont már olyan ruhadarabokat álmodnak meg a programok, amiket első ránézésre akár egy igazi lookbook részének is hihetnénk.

Decemberben megosztottak például egy csodás fiktív Nike kollekciót, amelyben a mesterséges intelligencia többek közt Air Force 1, AM95, AM97, Vapormax lépőket gondolt újra, egyfajta virágos, csipkés, átlátszó és organikus formában. A fehér és pink színekben megálmodott lépők hamar virálisak lettek, így nem lepődnénk meg, ha a Nike egyszer csak előállna hasonló dizájnokkal, persze „véletlenül”.

Alább az AI által generált kollekció, a végén pedig egy sötétebb darab, mely akár egy eltitkolt VETEMENTS kollab is lehetne.

(Hypebeast)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés