Kövess minket

Események

Csütörtökön ismét OFF Média bulival ünnepeljük a feltörekvő előadókat

Megosztva

Március 9-én, csütörtökön ismét DAY OFF, az éves OFF Média buli, ahol tehetséges feltörekvő hiphop előadókra fókuszálunk, majd megmegyünk veletek kifulladásig. Ezúttal is változatos és izgalmas programot raktunk össze, többféle live show és ütős DJ szettek is lesznek. A helyszín az V. kerületben lévő Toldi, a belépő pedig csak 3 ezer forintért egész este.

Pár online stream után 2018-ban került megrendezésre az első DAY OFF buli, melyet anno azért indítottunk, hogy bemutathassuk az épp feltörő, vagy az adott évben nagyot menő hiphop acteket. Játszott nekünk a karrierje kezdetén Lmen Prala, Gyuris, Egs, Figura, Ibbigang, Lil Holt, Kisé, Beton.Hofi, Co Lee, hogy csak párat említsünk a hosszú listából. Mondani se kell, nagy többségük hatalmas utat járt be azóta, és ma már országos ismertséggel a hátuk mögött turnéznak. 

Lmen Prala @ DayOFF – Pontoon

Lmen Prala és a Roli flow.

Posted by OFF Média on Saturday, September 8, 2018

A 2023-as etapban velünk lesz a szemtelenül fiatal 4ma, aki tavaly debütált érzelmekben mélyre hatoló dalaival. A hyperpop inspirálta ‘Telefon‘ című száma instant hit lett a bológatásra késztető dallamával. Ez keltette anno fel a mi figyelmünket is, de a rapper gyorsan ledobott egy ‘Fráziscímű EP-t, és pár hete egy Atka kollabot is megjelentetett. Vélhetően ez csak a kezdet számára, hozzánk egy live show-val érkezik, amiben lehet egy ukulele is előkerül.

Nagy szívfájdalmunk volt, hogy habár kerestünk, nem igazán tudtunk női hiphop előadókat kiemelni a DAY OFF bulikon, így aztán most extrán örülünk Sisi érkezésének, aki utat tört magának a szcénában. Már a tavalyi év elején megjelent „YALLA„-nál érezni lehet, hogy a flegma stílussal támadó Sisi más lesz, mint a többiek, és azóta rendre bizonyítja, hogy helye van köztünk hosszútávon. Belvárosi hajtás a lehető leglazább módival.

Ha feltennénk a kérdést, hogy kiről szólt 2022-ben a magyar hiphop, valószínűleg egyöntetű választ kapnánk, méghozzá az arcunkba üvöltve: POGÁNY INDULÓ! Oké, oké, de ki készítette Pogi zseniáli dalait? Hát Ótvar Pestis, aki nem csak nagyszerű producer, de okos és rafkós rapper is, erőfeszítés nélküli, költői rímekkel. Merjük mondani, hogy Yung Akkezdet? Talán, de az biztos, hogy egy csiszolatlan gyémánttal van dolgunk.

Persze szokásos DAY OFF stílusban, nem csak koncertek, de DJ szettek is lesznek. Csatlakozik hozzánk a SHUTDOWN trió, amit a nálunk korábban már feltűnt AKC Misi rapper, txybandi DJ és KORNEL (FR) zenei blogger alkotnak. Ők biztosan maxra pörgetik majd a hangulatot, eklektikus hiphop válogatásukkal.

Beugrik DJ-zni a a magyar Fantano, Sajó Dávid is, aki a Telexen futó podcast sorozatával már bizonyította, hogy hatalmas zenebuzi, most kedvenc dalait pörgeti majd, méghozzá a Middlemist Red basszerosával, Sierra Deltával az oldalán.

Végül, milyen DAY OFF lenne ez, ha az OFF rezidensek, Yungmatka és Sagmeister nem tűnnének fel itt-ott, félig-meddig józanul.

Jól hangzik? Akkor jelöljétek az eseményt itt, vegyek jegyeket itt, és találkozunk csütörtökön!

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés